



Míg 2011-ben 200 ezres nézőszámról szólt a bejelentés, az idei négy nap során több mint 220 ezer Forma-1-es rajongó látogatott ki a 27. Magyar Nagydíjra.
“Ez azt jelenti, hogy mintegy tíz százalékkal emelkedett a nézőszám a tavalyihoz képest” – mondta az MTI érdeklődésére hétfőn Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója. “A sok munkának meglett az eredménye: az állami vállalatok összefogásának köszönhetően kedvezményes jegyekkel sokkal több hazai néző tudott kijönni a Magyar GP-re. Egyébként dicséretet kaptunk a szervezésért, a rendezésért is.”
Gyulay Zsolt elmondta, hogy a munka ezzel nem állt meg, amint befejeződött a verseny, máris elkezdődött az egy év múlva esedékes következő Magyar Nagydíj szervezése. A magyarországi viadal jövője 2016-ig biztosított.
A magyar Forma-1-es futam kapcsán egyébként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is pozitívumokról beszélt a versenyhétvégét, annak gazdasági hatásait taglaló közleményében.