Nico Rosberg a német T-Online-nak adott interjút, amelyben számos témát érintett, többek között azt is, hogy a Mercedes szándékaival összhangban ő maga is hosszú távon gondolkodik az együttműködésről, 2012 után is velük marad.
“Igen, már tárgyalunk erről. Hosszú távú kötelezettségről beszéltünk, ugyanis nagyon jól érzem magam a csapatnál. Nagyszerű projekt. De ennél jobban nem szeretnék részletekbe menni” – mondta, majd kérdésre, hogy aktívan érdeklődik-e esetleg más csapatnál, nemmel felet.
Rosberget honfitársáráról, a nála két évvel fiatalabb, de már két bajnoki címmel rendelkező Sebastian Vettelről is kérdezték, akit a kérdésben “hibátlannak” neveztek.
“Hibátlan? Nekem is ilyen idényem volt. Nagyon-nagyon keveset hibáztam. És ugyanígy volt tavaly is. Nagyon egyenletesen versenyeztem, de ez nem olyan látványos, mert mi hátrébb vagyunk.”
Kitértek végül Rosberg csapattársára, a másik szupersikeres németre, Michael Schumacherre is, a pilótát arról kérdezték, hogy nem idegesíti-e, hogy újra és újra a hétszeres bajnokról faggatják.
“Ez nem a megfelelő szó. Egyszerűen csak mindig erről kell beszélnem. A kérdések régen mindig az apámról (Keke Rosberg, 1982-es világbajnok) szóltak, most meg Michael Schumacherről. De már megszoktam ezt.”
