4 fotó
Räikkönen a Le Mans-ba is belekóstol 5 Kimi Räikkönen az F1-ből való 2009-es távozása után a rali-világbajnokságban talált magának helyet, ahol a Citroënnél versenyez, eddig nem túl fényes eredményekkel. A 2007-es F1-bajnok idén az amerikai NASCAR egyik alsóbb kategóriájában is kipróbálta magát, most pedig úgy hírlik, hogy a hosszú távú versenyzésbe is belekóstol.

A Turun Sanomat arról ír, hogy a Citroën testvérmárkája, a Peugeot szerdán a Le Mans-i autóját adja a finn pilóta kezébe, a teszt a versenyző felmérését szolgálja majd, ha jól teljesít, jövőre akár már a 24 órás versenyen, vagy a Le Mans-széria valamelyik másik futamán is feltűnhet Räikkönen. A múlt hét végén adott interjújában egyébként a finn azt állította, egyelőre nincs konkrét terve 2012-re, még nem tudja, jövőre hol versenyez, mit csinál, de most azt mondta, ez nem lenne ellenére.

“Nagyszerű lenne indulni egy Le Mans-on. De ahhoz, hogy ott versenyezzek, kellene pár verseny bemelegítésnek. Azt pedig nehéz lehet összehozni a programok miatt” – mondta a finn.

A szerdai teszt tényét a Peugeot-tól nyilatkozó igazgatótanácsi tag, Jean-Marc Gales sem erősítette meg, de egyáltalán nem zárta ki Räikkönen 2012-es alkalmazását:

“Nem zárom ki, de még egyáltalán nem született döntés a jövő évi pilótáinkról. Ez egyértelműen attól függene, hogy milyen gyors, erről pedig nem tudok nyilatkozni, ugyanis még nem próbáltuk ki őt.”