Eddigi formája alapján a Toro Rosso joggal reménykedik abban, hogy idén felzárkóznak a középmezőny meghatározó csapataihoz. Az olasz istálló ifjú titánja, Jaime Alguersuari úgy gondolja, elsősorban a Force India és a Sauber autóit kell maga mögé utasítania ehhez 2011-ben.

“Nem gondolhatjuk komolyan, hogy a Red Bull, a Ferrari, vagy a McLaren ellenfelei leszünk, arra viszont van esélyünk, hogy megverjük a Force Indiát és a Saubert” – nyilatkozta az El País című spanyol napilapnak Alguersuari.

“Reálisan nézve a 12. és 14. rajthely környékére pályázhatunk, és ha ezt a két csapatot megelőzzük a konstruktőrök bajnokságában, elégedettek lehetünk” – tette hozzá a 21 éves pilóta.

A Toro Rosso egy roppant egyedi, dupla alvázmegoldással jelentkezett, amely eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sokan vélik úgy, hogy az STR6 még annál is gyorsabb, mint a mit eddig a jerezi és barcelonai teszteken mutatott. Ez alapján a szakemberek egyetértenek abban, hogy a faenzai gárda lehet az évad egyik meglepetéscsapata.