Mint azt korábban a Volkswagen-csoport formatervezési vezetője, Walter de’ Silva elárulta, a konszern hét tanulmányautóval érkezik a Genfi Autószalonra. Ezek közül kettő attól az Italdesign stúdiótól származik, amelyet tavaly tavasszal vásárolt fel a Volkswagen.


Eredetileg csak a jövő héten mutatták volna be az autókat, de azok grafikái kiszivárogtak. Az út ezúttal is ugyanaz volt, mint már annyiszor. Az Italdesign levédette a járműveket az Európai Szabadalmi Hivatalban, a kérelemhez fotókat is csatolt, amelyeket onnan valaki kiadott a sajtónak. Ki tudja, hányadik alkalommal történik ez meg?

Nem ismerve az autók méretét, nehéz megmondani, milyen modelleket is látunk. Az egyszerűbb ötajtós lehet, akár a Polo utódja, vagy épp a valamikor jövőben biztosan elkészülő ötajtós Up modell is. A fő érdekessége nem a formája, hanem a kilincsek központi elhelyezkedése alapján feltételezhető egymással szemben nyíló ajtók.

Valamelyest izgalmasabb a másik modell, amely ugyan egy kupé, de terepes beütéssel, miután kissé megemelték a hasmagasságát. A két autó nagyon más, a hasonló hűtőmaszk és fényszóró-kialakítás teszi egyértelművé az egy családhoz tartozást.

Mindkét autó üvegtetőt kapott, de ennél érdekesebb a hátsó ajtók kialakítása, amelyeken kifejezetten hangsúlyos az üveg. A kupénál például nincs is fém rész. Az is megfigyelhető, hogy amíg az egyik modellnél megelégedtek a hagyományos visszapillantó tükrökkel, addig a másiknál apró kamerák biztosítják a hátsó képet a vezetőnek. Összességében a kupé áll közelebb a sorozatgyártáshoz.

Genfben kiderül, miért is készültek.

Nem ezek az első autók, amiket a Giorgetto Giugiaro által fémjelzett iroda tervez a Volkswagennek, hiszen tőlük érkezett anno az első Scirocco és Passat és legutóbb az Up! tanulmány is.