Múlt hét végén, a szokásos levélmustra érdekes üzenetet hozott. Meghívó a Ferrari Racing Days-re! Ezt botcsinálta firkász nem hagyhatja ki, a Ferrari-hívő még haslövéssel is elkúszik Mogyoródra a kedvenc vasak kedvéért, rám pedig röpke 200 kilométer vonatozás várt. Ami, valljuk be, sokkal kevésbé kínzó érzés, mint a belek közt izzó fémdarab.

Azért akadt szívás gazdagon, főleg a kijutással. Hétvége lévén, az ország keleti csücskében tanyáztam, de jó előre betáraztam barátokat, ismerősöket, rokonokat, akik majd kisegítenek egy mogyoródi fuvarral, legrosszabb esetben a Keletitől.

Mint hátrafelé nyilazó szittya harcos, úgy lőttem ki ezeket a lehetőségeket. Végül maradtam én és MÁV barátom, BKV kisöccsével karöltve. A terv kész, Gödöllőtől nagy HÉV-vel támadok, Szilasligettől pedig gyalogszerrel jutok el a maranellói csodákig. Bő öt kilométer séta, nem egy El Camino, de vasárnap délelőtt megteszi.

Szilasligeten már nem kellett útbaigazítás, elég volt az üvöltő olasz V-motorok kórusát követni. A nyugodt lakóövezet kis utcáin kaptatva szinte zavaróan dübörgő motorhang unszolt feszített tempóra. Átok és áldás itt élni, attól függően, ki mennyire őrül meg az autósporttól. 

A kellemes séta után a vendéglátó Kométa képviselői vártak és szereltek fel a belépéshez szükséges cafrangokkal. Két promófalat után úgy éreztem, ideje körbejárni a boxutcát. Mohó hiénaként akartam rávetni magam a Ferrari FXX-ekre és 599XX-ekre, körbetáncolni a versenyre felkészített F430-asokat.

171 fotó

Szent révületemből egy udvarias, láthatósági mellényes biztonsági ember zökkentett ki. Közölte, hogy tiltott helyen járok, és sajnálatos módon igaza volt. Jegyem nem a minden kaput nyitó royalflöss volt, csak egy mezei pár, ami legjobb esetben is csak a blöffre elég. 

Elzarándokoltam ide, egészen Szilasligetről, és nem dörgölőzhetek hozzá Schumacher 1998-as Ferkájához? Azt már nem!  Ettől a ponttól kezdve kedves macska-egér társasjátékot játszottam a biztonságiakkal. A boxutca elejét a Ferrari F430 Challenge autói foglalták el, ide bárki betehette a lábát, a szerelők nyugodtan programozták a motorvezérlést, állították a futóművet, ránk se hederítettek. Szerencsére ugyanígy volt az 599XX háza táján is, így itt lődörögve vártam türelmesen, míg a birodalmiak rájönnek, nem ezt a narancssárga pulcsis srácot keresik.

Nem mintha az 599XX-ek között nem lettem volna el hetekig, száraz kenyérhajon és tiszta benzinpárlaton. Maga a Ferrari 599 GTB Fiorano is olyan szintű mestermű, hogy az autózás katedrálisában, a főhajóban kapná a freskót.  A pályaverzió a szépséget brutalitással fejeli meg, vaskos szélesítések, karbonszálas orgia, családi pizza méretű kerámia féktárcsákkal. Itt nyoma sincs a kényelem és luxus szellemének, ezek a gépek versenyzésre lettek teremtve. Olyan mértékben, hogy még Enzo Ferrari is elismerően csettintene, ha látná mire képes egy 599XX.

Ami még minket, nézőket az égig emelt, az a hang.  Látni a tipikus olasz szerelőket munka közben, tapogatni a még meleg slickgumikat, nagy élmény. Ám amikor életre röffen egy V12-es, és ütemes ugatásba kezd, ott érti meg az ember az ágaskodó lovacska misztériumát. Ilyet és így senki sem tud a belső égésű motorok történetében.  Mennyei a Porsche boxerzenekara, és el lehet olvadni a Lamborghini dühös üvöltésétől, de legyen versenyautó, avagy széria, muzikalitását tekintve a Ferrari verhetetlen. Nem tudom, hány trombitaművészt löktek bele a kohóba, ahol a kipufogórendszer alapanyagát öntötték, de az eredmény magáért beszél.

Amíg így aléltam, megjött a rendezvény kitüntetett vendége, Felipe Massa. Tett pár kört egy Ferrari Californiával, majd 2009-es saját versenyautójával. Közte grandiózus fotózás, kényszerű mosoly és Szujó Zoltán érdekfeszítő kérdései töltötték ki a brazil idejét.  Miután zsibbadtra integette magát, egy Lancia Delta hátsó ülésén távozott.

A nagy forgatagot kihasználva közelebb lopóztam a kordonnal elkerített  Ferrari Clienti program F-1-es gépekhez. Nigel Mansell 1989-es Ferrari 640-esétől kezdve szinte napjainkig sorakoztak a versenyautók.  A szerelők persze itt sem szóltak, sőt több belógóst is lefotóztak a történelmi gépekkel. A biztonságiak annál inkább, szűk negyed órát fényképeztem veszettül, mire kitessékeltek.

Jó érzés volt kamaszkorom rajongott autóit a bokszutcában látni. Azt az F310 B-t, amivel 1997-ben Schumacher felöklelte Villeneuve-öt, a Belgiumban Coulthard hátsójába fúródó 1998-as F300-at, a kétezres évek aranykorának verhetetlen gépeit. Nem vitrinben, egy kriptahangulatú múzeumban, hanem olajjal és benzinnel feltöltve, igazi versenypályán. Aki megteheti, hogy vesz magának egy használt F-1-es autót, ajánlom is, hogy használja. Másképp istenkáromlás.

Szerencsére az élet nemcsak a paddock-ban folyt, a pályán is akadt esemény bőven. Hiszen nem dísznek hozták a raklapnyi F430 Challenge versenyautót. A fő szám a Ferrari Challenge európai és olasz bajnoki futama volt, ahol magyar résztvevőnek is drukkolhattunk. A Warm Up Racing színeiben versenyző Válint Tibor nevét kell kiemelni, aki a nemzeti színekre festett versenygépben remekül teljesített a Hungaroringen. A két futamból álló viadalon a 3. és a 2. helyet szerezte meg, így négy pontra növelve előnyét vezet a bajnokságban.

Hiába tehetős autóbolondok hobbija ez inkább, mégis nagy teljesítmény Válint Tibor eredménye. Itt nincs finomkodás, és lágy bánásmód, törik-zúzzák egymást a pilóták. A futamok között lógó lökhárítók, ragasztószalagos gyorssegély és letört tükrök jelezték, vérre megy a küzdelem, szó sincs vasárnapi teadélutánról.

Ennek ellenére ürességtől kongtak a lelátók, a nagyközönség nem volt kíváncsi a Ferrari házibulijára. Ebben némi szerepe van a borsos jegyáraknak is, főleg, ha a World Series by Renault ingyenesen megtekinthető küzdelmeihez hasonlítjuk őket. De inkább kezeljük pozitívan a helyzetet! Még az is szerencse, hogy a turné részesei lettünk, és Budapesttől karnyújtásnyira vágtatott a maranellói ménes. Nem sok alkalom nyílik a rongyosra lapozott magazin helyett élőben csodálni egy 599XX-et, vagy dobhártyát repeszteni az FXX velőtrázó morajlásával. Panoptikumi hangulat helyett élő versenyen, látva az olasz szerelők munkáját, akik hozzák az összes sztereotípiát. Lazák, heccelik egymást, mindenki ismer mindenkit, a csajoknak meg megy a “csáó bella” ezerrel.

Késő délutánra ráült a pályára a szokásos vasárnapi punnyadás, több száz fénykép után egy sör mellett emésztettem meg a látottakat. Mint Ferrari-rajongó, kihagyhatatlannak tartom, de a jegyárak nem kompatibilisek az átlag magyar pénztárcájával, a malátakoktél mellett ez hagyott némi keserű szájízt a nap végére. Bár aki a bokszutca légkörére volt kíváncsi, a pénteki napra már 4000 forint körül kaphatott paddockbelépőt. Tehát Ferrari-rajongók, jövőre gyúrjatok a Racing Days pénteki napjára, nem fogtok csalódni!