Azért akadt szívás gazdagon, főleg a kijutással. Hétvége lévén, az ország keleti csücskében tanyáztam, de jó előre betáraztam barátokat, ismerősöket, rokonokat, akik majd kisegítenek egy mogyoródi fuvarral, legrosszabb esetben a Keletitől.
Mint hátrafelé nyilazó szittya harcos, úgy lőttem ki ezeket a lehetőségeket. Végül maradtam én és MÁV barátom, BKV kisöccsével karöltve. A terv kész, Gödöllőtől nagy HÉV-vel támadok, Szilasligettől pedig gyalogszerrel jutok el a maranellói csodákig. Bő öt kilométer séta, nem egy El Camino, de vasárnap délelőtt megteszi.
Szilasligeten már nem kellett útbaigazítás, elég volt az üvöltő olasz V-motorok kórusát követni. A nyugodt lakóövezet kis utcáin kaptatva szinte zavaróan dübörgő motorhang unszolt feszített tempóra. Átok és áldás itt élni, attól függően, ki mennyire őrül meg az autósporttól.
A kellemes séta után a vendéglátó Kométa képviselői vártak és szereltek fel a belépéshez szükséges cafrangokkal. Két promófalat után úgy éreztem, ideje körbejárni a boxutcát. Mohó hiénaként akartam rávetni magam a Ferrari FXX-ekre és 599XX-ekre, körbetáncolni a versenyre felkészített F430-asokat.




Elzarándokoltam ide, egészen Szilasligetről, és nem dörgölőzhetek hozzá Schumacher 1998-as Ferkájához? Azt már nem! Ettől a ponttól kezdve kedves macska-egér társasjátékot játszottam a biztonságiakkal. A boxutca elejét a Ferrari F430 Challenge autói foglalták el, ide bárki betehette a lábát, a szerelők nyugodtan programozták a motorvezérlést, állították a futóművet, ránk se hederítettek. Szerencsére ugyanígy volt az 599XX háza táján is, így itt lődörögve vártam türelmesen, míg a birodalmiak rájönnek, nem ezt a narancssárga pulcsis srácot keresik.
Nem mintha az 599XX-ek között nem lettem volna el hetekig, száraz kenyérhajon és tiszta benzinpárlaton. Maga a Ferrari 599 GTB Fiorano is olyan szintű mestermű, hogy az autózás katedrálisában, a főhajóban kapná a freskót. A pályaverzió a szépséget brutalitással fejeli meg, vaskos szélesítések, karbonszálas orgia, családi pizza méretű kerámia féktárcsákkal. Itt nyoma sincs a kényelem és luxus szellemének, ezek a gépek versenyzésre lettek teremtve. Olyan mértékben, hogy még Enzo Ferrari is elismerően csettintene, ha látná mire képes egy 599XX.
Amíg így aléltam, megjött a rendezvény kitüntetett vendége, Felipe Massa. Tett pár kört egy Ferrari Californiával, majd 2009-es saját versenyautójával. Közte grandiózus fotózás, kényszerű mosoly és Szujó Zoltán érdekfeszítő kérdései töltötték ki a brazil idejét. Miután zsibbadtra integette magát, egy Lancia Delta hátsó ülésén távozott.
Jó érzés volt kamaszkorom rajongott autóit a bokszutcában látni. Azt az F310 B-t, amivel 1997-ben Schumacher felöklelte Villeneuve-öt, a Belgiumban Coulthard hátsójába fúródó 1998-as F300-at, a kétezres évek aranykorának verhetetlen gépeit. Nem vitrinben, egy kriptahangulatú múzeumban, hanem olajjal és benzinnel feltöltve, igazi versenypályán. Aki megteheti, hogy vesz magának egy használt F-1-es autót, ajánlom is, hogy használja. Másképp istenkáromlás.
Szerencsére az élet nemcsak a paddock-ban folyt, a pályán is akadt esemény bőven. Hiszen nem dísznek hozták a raklapnyi F430 Challenge versenyautót. A fő szám a Ferrari Challenge európai és olasz bajnoki futama volt, ahol magyar résztvevőnek is drukkolhattunk. A Warm Up Racing színeiben versenyző Válint Tibor nevét kell kiemelni, aki a nemzeti színekre festett versenygépben remekül teljesített a Hungaroringen. A két futamból álló viadalon a 3. és a 2. helyet szerezte meg, így négy pontra növelve előnyét vezet a bajnokságban.
Hiába tehetős autóbolondok hobbija ez inkább, mégis nagy teljesítmény Válint Tibor eredménye. Itt nincs finomkodás, és lágy bánásmód, törik-zúzzák egymást a pilóták. A futamok között lógó lökhárítók, ragasztószalagos gyorssegély és letört tükrök jelezték, vérre megy a küzdelem, szó sincs vasárnapi teadélutánról.
Késő délutánra ráült a pályára a szokásos vasárnapi punnyadás, több száz fénykép után egy sör mellett emésztettem meg a látottakat. Mint Ferrari-rajongó, kihagyhatatlannak tartom, de a jegyárak nem kompatibilisek az átlag magyar pénztárcájával, a malátakoktél mellett ez hagyott némi keserű szájízt a nap végére. Bár aki a bokszutca légkörére volt kíváncsi, a pénteki napra már 4000 forint körül kaphatott paddockbelépőt. Tehát Ferrari-rajongók, jövőre gyúrjatok a Racing Days pénteki napjára, nem fogtok csalódni!



