Olvasónk kérdezi
Kedves Gyula!
Egy 4 éves régiséggel rendelkezem. Eddig mintegy 50.000 kilométert tettem meg. Úgy gondolom, hogy azt mar tudom, hogyan kell szénné taposni a gázpedált, ezert mostanában arra törekszem, hogy minél alacsonyabb átlagfogyasztást tudjak kihozni az autóból.
Ezzel kapcsolatban szeretnek pár hasznos tanácsot kérni, hátha tud valami olyat, amire nem gondol egy hétköznapi “pilóta”.
Köszönettel!
Szakértőnk válasza
Tisztelt Kérdező !
Egyre több
eco tréning létezik már, ám főleg teherautó vezetőknek ajánlják ezeket.
A Volvo gyár honlapján láttam legutoljára egy rövid kis összeállítást.
Röviden:
– minden fölösleges lomot dobjon ki az autóból;
– a guminyomásokat rendszeresen ellenőrizze;
– télen, és nyáron se melegítse az autót indulás előtt. 20 másodpercnyi járatás után benzinessel simán elindulhat, azonban nyilván nem célszerű a motort üzemi hőfokának eléréséig kövér gázokkal terhelni;
– ne járassa fölöslegesen a klímát;
– tetőcsomagtartót, kerékpárszállító állványt csak indokolt esetben tartson felszerelve;
– indulásnál a kigyorsítás legyen intenzív, és ahogy lehetséges, kapcsoljon magasabb fokozatba;
– a forgalom, a lámpaváltások ritmusát vegye figyelembe, használja nyugodtan a motorféket is, törekedjen a legkevesebb megállásra;
– autópályákon válasszon kisebb íveket, a tervezett előzésnél vegye figyelembe a domborzati viszonyokat, és a kanyarok ívét használja pozícióváltásra;
– mindig a saját egyenletes tempóját próbálja tartani, ez a leggazdaságosabb;
– ne a legolcsóbb helyen tankoljon.
Azt gondolom, ez
minden hétköznapi autósnak is eszébe jut, csak alapesetben nem erre jár az agyunk, és nagyon nem törődünk a fogyasztással.
Kell egyfajta tartós tudatosság, hogy a vezető megtanuljon bánni az autójával.
A cél lehet, hogy kevesebb üzemanyag, kevesebb kuplung, és fékbetét fogyjon az évek alatt.
Nincs benne semmi trükk, csak gondolkodni kell, és megfigyelni, következtetni.
Üdvözlettel,
Székely Gyula
Én nem kimondottan törekszem arra, hogy a lehető legkevesebbet fogyassza az autóm. Viszont a fölösleges gyorsításokat, lassításokat igyekszem elkerülni, ezért előrelátóan autózom.
Ezért szeretném elmagyarázni a sok sietősnek, hogy egy 50 km/h-s sebességkorlátozással rendelkező útszakaszon hiába szeretne hetvenes zöldhullámot, nem fog menni. Azt éri el, hogy minden lámpa előtt állóra kell fékeznie, utána újra felgyorsítania, hogy ismét fékezhessen. Ezzel sajnos a környezetére is hatással van, s az ilyenek miatt fékezhetek én is, holott ötvennel haladva kényelmesen és gazdaságosan letudhatnánk az adott szakaszt.
Olvasónk kérdezi
Üdvözlöm!
Véleményét szeretném kérni a Smart Roadster automata változatról! Anyagilag a 8 év körülit tudnám megengedni.
Vagy automata, alacsony fenntartású, formás autóban 2 millió forintig inkább ajánlana mást?
Köszönöm!
Szakértőnk válasza
Kedves Olvasónk!
Inkább egy
MX-5-ös Mazdát vagy nyitható tetős Opel Tigrát keresnék a Smart Roadster, illetve a Roadster Coupé helyett.
Ha már Smart, a Forfour viszont jó, mutatós és ritka autó.
A Mitsubishi Colttal műszakilag jórészt megegyezik és van belőle automata váltós. Hátránya a gyártás megszüntetése miatti erős értékvesztés, de Ön használtan venné, ezért ez nem drámai.
Üdvözlettel,
Szörényi András
Az András által javasolt autók közül az MX-5 a legjobb választás. Nemcsak napi használatra, hanem – vezetési élményének köszönhetően, amely kiemeli a többi közül – játszadozásra is megfelel.
Viszont ebből automatát Magyarországon nem találni.
Olvasónk kérdezi
Tisztelt Fusion Hifi!
2006-os Ford Focus C-MAX típusú autómban szeretném lecserélni a gyári audio rendszert. Az egyetlen kritérium, hogy a 2DIN-es rádió helyére egy érintőkijelzőset szeretnék, amin tudok filmet nézni, esetleg navigálni.
Maximum 200.000 forintot szánnék rá.
Előre is köszönöm!
Szakértőnk válasza
Kedves Péter!
Több gyártó is
rendelkezik ilyen termékkel. Sajnos az ár eléggé leszűkíti a szóba jöhető termékek listáját, mivel a legtöbb 2 DIN-es multimédia állomás, amely megfelel az elvárásoknak, sajnos árban jelentősen meghaladja a 200.000 forintos összeget.
A hazai piacon igazából csak egy készüléket találtam, ami a megadott összeg alatt van, tudásában megfelel az elvárásoknak, és minőségileg is jó.
Üdvözlettel:
Team FUSION Hungary
Olvasónk kérdezi
Tisztelt Ügyvéd Úr!
13 éves és egynéhány hónapos fiam napi rendszerességgel közlekedik a család robogójával településünk közútjain. Feljogosítva erre életkora okán nyilvánvalóan nincs, közös megegyezés alapján a jármű önkényes elvétele a konszenzusos magyarázat.
Vajon megfelelő érv lehet-e ez mindkettőnk számára az esetleges “hatósági zaklatásokkal” szemben?
Szakértőnk válasza
Tisztelt Olvasónk!
Jogilag a dolog
működik. Mivel azonban ez bűncselekmény, hosszú jegyzőkönyveket fognak felvenni mind a gyermekkel, mind Önnel, és a végén a büntethetőséget kizáró ok miatt szüntetik meg az eljárást. Nem lesz kellemes élmény.
Hatóságnak szemtől szembe, jegyzőkönyvbe kell majd hazudni mint a vízfolyás. Kérdés, hogy a személyiségfejlődésnek mennyire tesz jót, ha a szülő már gyermekkorban a szabályok tudatos átlépésére tanít.
Kérem ezt azért gondolja át! Vegyen neki egy kiváló biciklit, vagy elektromos kerékpárt inkább!
Üdvözlettel,
dr. Orgoványi Krisztián
Nehéz indulat nélkül hozzászólnom ehhez. Megint a szabályok fölött álló emberek, akik rendőri zaklatástól akarják magukat megvédeni. Ha a gyerek annyira motorozni akar, akkor tegye versenypályán! Amennyiben arra nincs lehetősége, várja meg a 14 éves kort és szerezzen jogosítványt!
Ilyen háttérrel azonban nem hiszem, hogy szabálytisztelően fog részt venni a forgalomban…
Önnek is van kérdése?
Kuplungoljak, ha megfarol? Gyula bácsi, a tököli tanpálya ördöge megmondja!
Kéken füstöl, de csak öt kiló, megvegyem? Andris, a nepperek réme válaszol!
Elbírja a Perion akku az 500 wattos mélyládát? A Fusion segít!
Belém jöttek, elhajtottak – az én károm? Jogi szakértőnk tanácsot ad!









