“Nincs vita Alonso és Massa között, mindketten jól tudják, mi a dolguk, és azt végzik, mert tudják, hogy a Ferrariért és nem önmagukért versenyeznek” – írta a csapat hivatalos oldalán Luca di Montezemolo.
Ugyanott a Nizzába érkezett majd onnan hazainduló versenyzők – Massa Monacóba, Alonso Svájcba – is letették a garast:
“Ahogy annyiszor, most is akad olyan, aki szeretne zavart kelteni. Fernando és köztem semmi sem változott, és az előzés sem fog változtatni. Megmagyaráztam már, felesleges lenne újra, ha valaki nem akarja érteni. Hogy beszéltem-e Fernandóval? Természetesen, ahogy mindig, amikor a pályán vagyunk” – írta Massa.
“Meglepett, amiket hallottam. Már Sanghajban is megmondtam: ez az epizód csak azért keltett figyelmet, mert csapattársak között történt. Ha a másik autó szürke vagy zöld lett volna, mindenki ünnepelné a húzást, ehelyett azonban megy a polémia a semmiről. Felipévél jól tudjuk, hogy a csapat érdekében versenyzünk, ahogy azt is, hogyan kell viselkedni a pályán. A verseny közbeni csaták nem okoznak problémákat a csapaton belül, ezt tapasztalatból mondom. Ha valaki ügyet akar ebből csinálni, hát nem fog vele ártani a Ferrarin belüli hangulatnak” – szögezte le Alonso.




