Fél évvel azután, hogy az Aston Martin elárulta, minaiutót mutat be, elkészült a kocsi. Itt vannak az első képek az autóról.
Az autó a Toyota iQ-n alapul, de az átalakítás után egészen olyan, mintha az Aston Martin sajátja lenne. Ehhez új orrot terveztek az autónak, ebben feltűnik a jellegzetes Aston Martin-hűtőmaszk, de a lámpák is mások. Emellett az első sárvédők díszítése, a kilincsek is a brit luxusmárka autóiról ismerősek. Emellett lecserélték a mindössze 3 méteres jármű hátsó lámpáit is.
Nem csalódunk, ha bekukkantunk az autóba, ott ugyanis az Astontól megszokott luxusminőség fogad. Az üléseket, illetve a műanyag elemeket is mind-mind finom bőrrel vonták be. Beépített navigációs rendszer és iPod-dokkoló is van benne.
Míg a Toyota héromféle motorral kínálja az iQ-t, a Cygnet egyfélével készül majd. Az 1,33 literes, 99 lóerős Toyota-motor kerül bele. Ezzel már egész fürge és kifejezetten jó vezetési élménnyel bír az iQ, végsebessége 170 km/óra. Valószínűleg ugyanezt tudja majd a kis Aston is.
Nagyjából 4 milliós árával az iQ kifejezetten drága a miniautók között, valószínűleg az Aston Martin Cygnetért ennél 2 millióval többet is elkérnek majd. Megvásárolni azonban nem mindenkinek lehet, csak annak, aki már rendelkezik egy másik Aston Martinnal. Saját felmérése szerint az Aston Martin-vásárlók 30 százaléka jelenleg is rendelkezik kis autóval (MINI, smart stb.), így nem nagyon nyúlhatnak mellé a Cygnettel.
Az autó megszületésének másik oka, hogy a szigorodó emissziós normák miatt a brit márkának is szüksége van a takarékos modellre.



