A májusi F1-es Monacói Nagydíj és az amerikai Indy 500 után június közepén jön az autóversenyzés harmadik csúcseseménye, a Le Mans-i 24 órás futam. Az idén már 77. alkalommal megrendezendő verseny szokásosan a névadó francia település melletti pályán, pontosabban a környékbeli utakból ideiglenesen kialakított 13,6 kilométeres la Sarthe-on folyik.
A hét eleji műszaki átvétel, szabadedzések és a csütörtök esti kvalifikáció után pénteken szünnapot tartanak a versenyzők, majd a szombat délelőtti bemelegítést követően délután háromkor a Ferrari-vezér, Luca di Montezemolo a francia lobogóval jelt ad az egy napon keresztül tartó futam rajtjára.
Idén is hagyományosan négy kategóriában indul az összesen 55 résztvevő autó. Az LMP1-es, azaz a csúcskategóriás prototípusversenyben az elmúlt évekhez hasonlóan a Peugeot próbálja meg legyőzni az ezredforduló óta egy év kivételével elkaphatatlan Audit.
A német gyártó új R15-ösével újra a már nyolcszoros győztes Tom Kristensen és társai a fő esélyesek, de a Peugeot három gyári 908-asa – jelenleg is aktív és volt F1-esekkel, mint pl. Sebastien Bourdais, Christian Klien, Alex Wurz – is kemény ellenél lehet.
Az Aston Martin a Lolával közös építésű járgánnyal vág neki az LMP1-nek, és szintén új belépő az F1-ből tavaly kiakolbólított Colin Kolles és csapata, akik a korábbi, mindent vivő Audi modellt, az R10-est használják majd. Az Oreca pedig ha mással nem is, Bruno Senna versenyeztetésével máris felhívhatta magára a figyelmet a Le Mans iránt nem érdeklődők körében is.
A kisebbik prototípuskategóriában, az LMP2-ben tavaly könnyű győzelmet aratott a Porsche RS Spyder, a győztes példány több mint 20 kört adott a legjobb riválisnak, de azért talán másnak is lehet szerencséje, ekkora távnál a kiesés mindenkit ugyanúgy fenyeget.
A GT1-es versenyre idén nem érdemes sok szót vesztegetni, összesen négy Chevrolet Corvette küzd majd egy-egy Lamborghini Murcielagóval és Aston Martin DBR9-essel. A Corvette és az Aston Martin elmúlt években vívott csatája 2:2-re áll, de nem túl nagy bátorság arra tippelni, hogy idén az amerikai járgányoknak jóval nagyobb esélye van a kategóriagyőzelemre, mint a “többieknek”.
A GT2-es csoport jóval népesebb, és a csata is nagyobb lehet. A fő ellenfelek a Porsche GT3-RSR-ek és a Ferrari F430 GT2-esei lesznek, bár az olasz márka épp kétszeres “túlerőben” van, 10 autójával szemben a német gyártó csak öt járgánnyal képviselteti magát.
A tavaly győztes Risi Competizione Ferrarijaira érdemes lesz figyelni, és bár kevesebb sikerre, de érdeklődésre – és jótékonysági pénzre – biztosan számíthat majd a Grace klinikából ismert sármőr, Patrick Dempsey is az Advanced Engineeringgel. A mezőnyt egy Aston Martin V8 Vantage és egy Spyker C8 Laviolette egészíti ki.
Ahogy már írtuk, a verseny szombat délután 15 órakor rajtol, a legismertebb sportcsatornán pedig szinte teljes egészében élőben követhető.
Összefoglaló 2008-ból







