2009-ben piros-fehér-zöld színekben pompázó motorral indul a gyorsaságimotoros világbajnokság futamain Talmácsi Gábor. A 2007-ben a 125 köbcentisek között világbajnoki címet szerző magyar motoros idén a 250-esek között húzza a gázt.
A tegnapi csapatbemutató sajtótájékoztatón kiderült, megoldódtak a csapat anyagi gondjai, a Grupo Milton és a Logistic Land mint a Balatonring Team fő szponzora, a Sávoly mellett épülő motorpálya beruházója, a Sedesa mint szponzor és az Aspar Team biztosítják a csapat fenntartásának teljes költségvetését.
A magyar Grupo Milton 1,4-1,5 millió euróval, a Sedesa pedig 400 ezer euróval veszi ki a részét a Balatonring Team 2,5 millió eurós, nagyjából 770 millió forintos költségvetéséből.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idény első két, áprilisi futamán Talmácsinak egy motorja lesz, de a harmadiktól rendelkezésére áll a tartalék gép is, amely szükséges ahhoz, hogy a legjobbakkal küzdhessen. Két gyári Apriliával csak hárman rendelkeznek jelenleg a mezőnyben. A motorok darabonként 575 ezer euróba, kb. 176 millió forintba kerülnek.
“Végtelenül örülök annak, hogy piros-fehér-zöld színeket kapott az új Apriliám” – mondta Talmácsi. “Elégedett vagyok, mert a szerelőim ugyanazok, akikkel együtt a korábbiakban sikeresek voltunk. Könnyű dolgom így sem lesz, mert az új motort teljesen másképp kell vezetni, mint a korábbi 125-öst. A súlya 100 kiló, 110 lóerős és rendelkezik kipörgésgátlóval is. Reményeim szerint az első öt között végezhetek és harcban leszek a dobogóért, de az is elképzelhető, hogy már az első futamon a pódiumra állhatok”- beszélt az idényről a motoros.
