

“Teddy az autóversenyzés igazi nagyságai közé tartozott. Különös fontossággal bírt a McLaren történetében, hiszen Bruce McLarennel közösen alapította meg maroknyi megszállottal a csapatot 1963-ban. Bruce tragikusan korán hunyt el, 1970-ben, úgy, hogy futamgyőzelmei mellé nem sikerült bajnoki címet nyernie. Mire én átvettem az irányítást, Teddy már sokat elért: két bajnokságot nyert és az USA-ban is sikeres volt. 1982-ben eladta a részvényeit, és örömmel mondhatom, hogy azóta is sikeresek maradtunk és bajnokságokat nyertünk, de ezek gyökerei is Bruce-hoz és Teddyhez nyúlnak vissza” – tisztelgett elődje előtt a csapat hamarosan visszavonuló főnöke, Ron Dennis.
