Mivel a Q3-ban az autók már a versenyre megtankolva köröznek, így az időmérő eredménye jobban érthető lesz a nézők számára. Allen egyébként nagyon helyteleníti az ötletet, szerinte ha elveszik ezt a bizonytalansági faktort, unalmasabb lehet a futam.
“Szerintem ez őrültség, ugyanis elveszi a verseny első etapjának izgalmát, és talán a csapatokat is arra kényszerítheti majd, hogy nagyjából egyforma üzemanyag-stratégiát alkalmazzanak, így pedig még inkább körmenet lehet a futamból” – írta a szakértő.
Allen emellett azt is tudni véli, hogy az FIA a csapatok rádióforgalmát is teljesen nyilvánossá tenné – az eddigi gyakorlat szerint csak azokat a beszélgetéseket lehetett bejátszani, amelyeket a csapatok egy gomb megnyomásával elérhetővé tettek.





