

Az európai új autó eladások 2008. novemberében 25,3 százalékkal, 313 361 darabbal maradtak el a tavaly novemberi számoktól. A hónapban összesen 924 936 db új személygépkocsi kelt el. Emiatt a 2008-as év eddigi 11 hónapjának eredménye 7,1 százalékkal marad el a 2007-es év első 11 hónapjának értékesítési számaitól, 1 millióval kevesebb, azaz 13,5 millió autó kelt el.
Magyarországon sem szárnyal a gazdaság, így az autóeladások sincsenek a topon. 2008 novemberében a tavalyihoz mérten 28,7 százalékkal kevesebb (mínusz 4 ezer db), összesen 10 053 darab autó kelt el. Ennek megfelelően a 11 hónapi kimutatásai sem túl rózsásak a piacnak, 143 ezer autóról szólnak. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi ugyanilyen időszakban értékesített 158 ezer darabhoz képest 9,4 százalékkal fogyott kevesebb új autó itthon.
A kis és nagy országok egyaránt bajban vannak. Európa vezető autópiaca, a németországi, ahol novemberben 17,7 százalékkal kevesebb – 233 ezer- autó kelt el idén, mint tavaly. Ezzel 11 hónapos viszonylatban is 1,5 százalékos mínuszban van. Persze így is elfogyott 2,8 millió autó ott.
Érdekes, hogy a közel 2 milliós forgalmú francia piac még pozitív számokat mutat, de az erős évkezdet miatt Belgiumnak, Csehországnak, Litvániának, Luxemburgnak, Lengyelországnak, Portugáliának, Szlovákiának, Szlovéniának és Svájcnak sincs oka panaszra.
A legnagyobb visszaesés Izlandon tapasztalható, ahol tavaly novemberben még elkelt 1365 autó, most viszont csak 74. A teljes évet (11 hónap) tekintve is az északi ország van a sor végén, mínusz 40 százalékos mutatójával.
Forrás: Jato Dynaimcs