



Ma kezd el foglalkozni az Alkotmánybíróság azzal a jogszabály-módosítással, amely kimondja: a parkolásidíj-tartozások miatt indult bírósági eljárásokban egy éven túl meg kell szüntetni a pereket.
Még június 9-én fogadta el az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-étől az egy évnél régebbi ki nem fizetett parkolási díjak ügyeit a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket pedig meg kell szüntetniük.
Az elmúlt hónapokban mintegy kétszázötven indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz bíróságoktól, ügyvédektől, magánszemélyektől, valamint parkolási cégektől ezzel kapcsolatban. Számos peres ügyekben eljáró bíró jelezte, a rendelkezés visszamenőleges hatályú, vagyis a jogszabály kihirdetése előtti időkre való alkalmazása aggályokat vet fel.
A Magyar Parkolási Szövetség is a testülethez fordult a jogszabály-módosítás miatt. Tóth József, a szervezet elnöke szerint országosan több milliárd forintos kára származna a parkolócégeknek és az önkormányzatoknak abból, ha továbbra is hatályban maradna a módosított jogszabály.
Forrás: Napigazdaság
