



Közel 200 ezer darabbal kevesebb, 1,113 millió autó fogyott Európában októberben, ami 14,7 százalékos visszaesés a 2007-es számokhoz viszonyítva. Az idén immár 6 hónapja tart a folyamatos darabszámcsökkenés, ám az októberi az eddigi legnagyobbat eső hónap ? derül ki a Jato Dynamics, a világ vezető autóipari adatszolgáltató információiból.
Ez a zuhanás erősen rányomja a bélyegét a 2008-as teljesítményre is, mely október végén 5,8 százalékkal alacsonyabban állt, mint a tavalyi tíz hónapos mérlegnél. Idén eddig 12 573 257 darab új autót helyeztek forgalomba Európában, 775 ezerrel alulmúlva a tavalyi év azonos időszakának eredményeit.
Magyarország sajnos követi az európai piacot. Nálunk októberben 15,6 százalékkal fogyott kevesebb autó, míg tavaly elment több mint 15 ezer, addig idén csak 12,8 ezer. Mindez pedig a tavalyinál jelentősen rosszabb évet hoz a márkakereskedőknek. 2007 első tíz hónapjához képest 7,5 százalékos mínuszban van a piac. Eddig 133 ezer új autót adtak el, tavaly október végéig viszont elment majd 144 ezer.
Továbbra is Németországé a legnagyobb piac, amely az év eleji remek teljesítmény miatt 2,63 milliós eladásával összességében még pozitív mérleget mutat, annak ellenére, hogy az október több mint 8 százalékos csökkenést jelez.
Bár az újautó-eladások a legtöbb európai országban csökkenő tendenciát mutattak októberben, a szlovák piac 15,6 százalékos növekedést produkált múlt hónapban, az év eddigi 10 hónapjában pedig 20,5 százalékos a fejlődés. Csehország és Litvánia szintén szépen teljesített az év első tíz hónapjában.
Százalékokban kifejezve a legnagyobb októberi vesztes Izland, Lettország és Írország lett, míg volumen szempontjából a nagy piacokon, Spanyolországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában érezhető leginkább a válság hatása.
Forrás: JATO
