Bemutatta legújabb találmányát a Continental, az úgynevezett erő-visszahatásos gázpedált (accelerator force feedback pedal AFFP). Az aktív pedál biztonsági és üzemanyag-takarékossági feladatokat láthat el.

Az elsőként a Nissan által használható eszköz vibrálással jelzi a vezető számára, ha veszélyesen közel kerül az előtte haladó autózóhoz, ezzel arra bíztatva, hogy elvegye a lábát a gázról és a fékre lépjen. Jelenleg ugyanis rengetegen sérülnek, illetve halnak meg ráfutásos balesetekben.

Már most is vannak ilyen eszközök, amelyek fény-, illetve hangjelzéssel esetleg a kormány rezgésével jeleznek, de a Continental szerint azoknál lassabb a reakcióidő, ha a vezető figyelmét más is elvonja, mondjuk telefonál.


Ezen túlmenően más funkcióra is képes az eszköz. Képes felkeményedni, ha a különféle szenzorok jelei alapján a számítógép úgy véli, veszélyes lenne nagyobb gázt adni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vezető ne nyomhatná tovább a pedált, csak kissé nagyobb erő kell hozzá.

Ugyanez a megoldás segíthet csökkenteni a fogyasztást is, mert ha az autó úgy gondolja, hogy az adott helyzetben csak üzemanyag-pazarlás nagyobb gázt adni, szintén az ideális szintig marad puha. A Continental mérései szerint 5-10 százalékos megtakarítás érhető így el.

Jövőre jelennek meg az első Nissan-modellek az aktív pedállal, de utána a többi gyártónak is lehetősége lesz alkalmazni azt. Természetesen, a Continental sem akarja elvenni az irányítást a vezetőktől, így az AFFP egyetlen gombbal ki-, illetve bekapcsolható.

Persze már feltételezhető a pedál jövője, hiszen a villanymotor 0,1 másodperc alatt képes állítani a pedál helyzetét, így vészhelyzetben akár az autó maga is elvehetne és adhatna motorerőt. A Continental szerint akkor lesz tökéletes a rendszer, ha az autók majd egymással is kommunikálnak.