Játékosok
Oda a jogsi?
Választék
Melyik veszélyesebb?
33 fotó

Megfújja

Megfújja

Idén januártól lépett életbe a zéró tolerancia elve, innentől csökken az ittas vezetések száma – mondta az InfoRádiónak az Országos Belesetmegelőzési Bizottság elnöke. A rendőrség adatai szerint 25 százalékkal kisebb az ittas vezetők aránya.

A statisztikai hivatal szerint 2008 első félévében 20 százalékkal csökkent az ittasan okozott balesetek száma is a korábbi év hasonló időszakához képest. Kiss Csaba hozzátette: a jogszabályváltozás propagálása is sikeres volt, minden médium beszámolt arról, hogy ha az ittas vezetők volán mögé ülnek, az a jogosítványukba kerülhet.

A rendőr alezredes elmondta: a zéró tolerancia bevezetése utáni 7 hónapban 4429 vezetői engedélyt vettek el rendőrök a helyszínen – ez a szám augusztus végére várhatóan 4500 fölé fog emelkedni.

További fokozott rendőri ellenőrzésekre számíthatnak az autósok, főképp a szüret idején, valamint az év végén – hangsúlyozta Kiss Csaba, hozzátéve: a zéró tolerancia mellett idén bevezették az objektív felelősség szabályát, és szigorították a pontrendszert is.

Ezeknek együttesen köszönhető az, hogy a halálos balesetek száma jelentősen csökkent idén – mondta Kiss Csaba.

Forrás: InfoRádió