Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerint a gépjárművek forgalomba helyezésének és forgalomból való kivonásának szigorítására van szükség.

A közlekedés biztonságának javítása érdekében egy hatósági ellenőrzés-sorozat indul a közeljövőben, amely az autóbontókat és az autóalkatrész-kereskedőket is érinteni fogja – jelentette ki Kondorosi Ferenc a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Lízingszövetség, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége és a Gépjármű Importőrök Szövetsége vezetőivel folytatott tárgyaláson.

Korábban is felmerült már a szigorítás kérdése, miután az autó- és alkatrész-kereskedelemben, a járműjavításban kiugróan magas a feketegazdaság aránya.


A szigorított tervek között felmerült, hogy a rendszámok, a forgalmi engedély, a törzskönyv vagy a szervizkönyv legyen digitális jellegű, tehát tartalmazzon több adatot a gépjármű életkorára, életútjára vonatkozóan. Ezen túlmenően nullaszázalékos önrésszel sem lehetne autóhoz jutni.

A közúti járművek forgalomba helyezését szabályozó rendeletet legutoljára 2008. április 1-jén módosították. A változtatás többek között kimondta, hogy nem adható ki európai típusjóváhagyás azokra az LPG üzemanyagú kocsikra, amelyek nem felelnek meg a részletesen felsorolt követelményeknek.

Forrás: MTI