Az országos rendőrfőkapitány szerint látható a változás az utakon az objektív felelősség bevezetése és a büntetési tételek megemelése óta. Bencze József az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: az autósok nagy többsége kezdi betartani a sebességkorlátozásokat. Ennek ellenére a rendőrség folytatja a traffipaxos méréseket. Az elmúlt hónapban több ezer gyorshajtót kaptak el, több tízmillió forintot szabtak ki a helyszínen, és több száz autóst jelentettek föl – mondta a rendőr-főkapitány.
A javulást jelzi a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása is, amely szerint 2008 első negyedévében 10 százalékkal csökkent a hazai közutakon a balesetek száma az előző év azonos időszakához képest. Az idei év első 3 hónapjában 104-gyel kevesebben vesztették életüket az utakon, mint tavaly ugyanezen időszakban. Ami azonban még más okokra vezethető vissza.
Januártól él az ittas vezetők elleni zéró tolerancia, aki alkoholos állapotban ül a volán mögé, annak azonnal bevonják a jogosítványát. De az év elejétől jelentősen emelkedett a kiszabható büntetőpontok mértéke is.
Az igazán látványos változás várhatóan a második negyedévi statisztikában lesz, hiszen már január óta él, de élesben csak május 1. óta alkalmazza az objektív felelősség elvét a rendőrség. Ennek nyomán akár 300 ezer forintot is fizethet az autós.





