



Nemrég kör e-mailben érkezett a “tuti” információ, hol is vannak sebességmérő kamerák Budapesten. Az átverés volt, de a főváros valóban arra készül, hogy állandó sebességmérőket telepítsen utcáira. Már vizsgálják a helyszíneket, hogy hova lenne érdemes traffipaxot állítani, az önkormányzat már készített is egy listát.
Danielisz Béla bűnmegelőzési tanácsnok az RTL Híradó reggeli kiadásában elmondta, hogy a rendőrséggel együtt állapítják meg, hova érdemes telepíteni a műszereket.
Budapest 10 pontján fix, dobozos műszert telepítenek, 40 helyen pedig autókba szerelt, mobil traffipaxszal dolgoznak majd. Szóba került a Váci út, a Hungária körút, a Kerepesi út, illetve minden gyorshajtásra csábító egyenes szakasz, de rendőrség adatai alapján legveszélyesebbnek ítélt pontokon is várható ellenőrzés.
A sebességmérőkkel kapcsolatos feladatokat a Fővárosi Közterület-felügyelet látná el, mint a főváros saját intézménye, de elvileg lesz lehetőség arra is, hogy vállalkozásokat vonjanak be.
Ezeknél a gépeknél nem lesz helyszíni bírság, továbbítják az adatokat a rendőröknek, akik az objektív felelősség elvét alkalmazva kipostázzák majd a büntetést a rendszám alapján a gépjármű üzemeltetőjének.
Jelenleg hazánkban az autópályákon használnak telepített sebességmérőket.
Forrás RTL Klub
