Flavio Briatore kijelentette, hogy nem lesz viszály saját pilótái között az idei évben. Alonso ugyanis egy szintén újonc, és szintén tehetséges pilótát kap maga mellé, az ifjabb Nelson Piquet személyében. A spanyol a McLarennél úgy érezte tavaly, hogy többet érdemel, mint a zöldfülű Lewis Hamilton, de a csapat ezt másként kezelte.
Ezt elkerülendő Briatore idén a másodhegedűs szerepét osztotta Piquet-re, aki állítja, ezt ő el is tudja fogadni. “Nem hiszem, hogy Nelshino öngyilkosságot akar elkövetni az első évében” – nyilatkozta a csapatfőnök a Gazzetta dello Sport-nak.
“Picquet és Alonso mindketten a Reanult-nak dolgoznak. Csak rajtam múlik, tudom-e úgy menedzselni őket, hogy az a csapatnak jó legyen. Ezt át kell gondolnom, de a két pilóta mellett még másik ezer ember is dolgozik nekem”.
Briatore már kevésbé bizakodó az eredményeket illetően, mint korábban, nehéz nyitásra számít. Ennek ellenére Alonsót olyan motiváltnak látja, mint 2003-ban, és nem gondol arra, hogy a spanyol elhagyja majd a csapatot, ha az autó nem lesz elég versenyképes.
“Szerintem 6-7 autó két tizeden belül fog idén autózni. A Ferrarinak néhány tized előnye van versenytávon, de az időmérőn egy szinten van a McLarennel. Nekünk védekeznünk kell az első három versenyen, és értékes pontokat szereznünk, mert Európába már fontos változtatással érkezünk, amivel előrébb léphetünk” – nyilatkozta a csapatfőnök.
“Ha Fernando 30% esélyt lát a győzelemre akkor optimista. Én inkább 25%-ot adnék magunknak.” – értékelt Briatore.





