Azt egyelőre nem tudni, hogy a felépítendő helyszín kimondottan a Forma-1 számára épülne, vagy esetleg más versenyeknek adna otthont, de a szerb sajtó kiemeli, hogy az F1 ura, Bernie Ecclestone is tárgyalt már a miniszterelnökkel még tavaly.
A szerb törekvést segítheti az ország feltörekvő versenyzője, Milos Pavlovic. A 25 éves pilóta idén harmadik helyezést ért el a World Series by Renault sorozatban.
Szerbia mellett a térségben Lengyelország is fenyegetheti a Magyar Nagydíj jövőjét, a BMW-s Robert Kubica sikere nyomán ugyanis a lengyelek is saját versenyt rendeznének. A Hungaroring 2011-ig rendelkezik szerződéssel.




