Fernando Alonso megőrizte a McLaren délelött Lewis Hamilton által kivívott elsőségét a második szabadedzésen. Nagy meglepetést okozott azonban, hogy mögötte nem csapattársa és a két Ferrari következett a sorban, hanem a főnixként feltámadt Renault-k.

 

Giancarlo Fisichella szűk három tizeddel maradt le a világbajnoktól, mögötte pedig nagyjából ugyanekkora különbséggel a mára már szinte elfeledett Renault-újonc, Heikki Kovalainen végzett.

 

Hamilton a másik McLarennel az ötödik lett, a két Ferrari – Felipe Massa és Kimi Räikkönen – által közrefogva.

 


Az első tízbe bejutott még Nico Rosberg a Williamsszel, Nick Heidfeld is javított délelőtti teljesítményén a BMW-vel, és Mark Webber is jó időt futott a Red Bull-lal.

 

A délutáni szabadedzésen kisebb szenzációt okozott a Toro Rossós Scott Speed, aki még az edzés elején futott fantasztikus időt, amivel akkor a két McLaren közé ugrott a második helyre. Eredménye olyan jónak bizonyult, hogy az edzés végére is csak a tizedik helyre csúszott vele vissza.

 

Robert Kubica a 11., míg David Coulthard a 12. időt futotta. Az utolsó tízesben négy csapat autói is párban végeztek, a Honda, majd a Toyota, a Super Aguri és a Spyker versenyzői egymást követték az eredménylistán.

 

Míg délelőtt nem történt említésre méltó hiba, délután már többen kiszaladtak a pályáról vagy megpördültek – így járt Alex Wurz, Scott Speed, Massa és Heidfeld is.

 

2007-es Spanyol Nagydíj 2. edzés

Név Csapat Idő
 1. Alonso
Alonso vezet Barcelonában 7

McLaren-Mercedes
1:21.397
 2.  Fisichella
Alonso vezet Barcelonában 8

Renault

1:21.684
 3.  Kovalainen
Alonso vezet Barcelonában 9
Renault

1:21.966
 4.  Massa
Alonso vezet Barcelonában 10
Ferrari

1:22.048
 5.  Hamilton
Alonso vezet Barcelonában 11
McLaren-Mercedes

1:22.188
 6.  Raikkonen
Alonso vezet Barcelonában 9

Ferrari

1:22.251
 7.  Rosberg
Alonso vezet Barcelonában 13

Williams-Toyota

1:22.415
 8.  Heidfeld
Alonso vezet Barcelonában 13
BMW Sauber

1:22.543
 9.  Webber
Alonso vezet Barcelonában 13
Red Bull-Renault
1:22.589
10.  Speed
Alonso vezet Barcelonában 16
Toro Rosso-Ferrari

1:22.617
11.  Kubica
Alonso vezet Barcelonában 17
BMW Sauber
1:22.710
12. Coulthard
Alonso vezet Barcelonában 18

Red Bull-Renault
1:22.719
13.  Button
Alonso vezet Barcelonában 11

Honda
1:22.808
14. Barrichello
Alonso vezet Barcelonában 10

Honda
1:22.926
15. Wurz
Alonso vezet Barcelonában 13

Williams-Toyota

1:22.950
16. Liuzzi
Alonso vezet Barcelonában 8

Toro Rosso-Ferrari
1:23.143
17. R.Schumacher
Alonso vezet Barcelonában 13

Toyota
1:23.219
18.  Trulli
Alonso vezet Barcelonában 8

Toyota
1:23.307
19.  Sato
Alonso vezet Barcelonában 25
Super Aguri-Honda
1:23.493
20.  Davidson
Alonso vezet Barcelonában 11

Super Aguri-Honda

1:23.497
21.  Sutil
Alonso vezet Barcelonában 13

Spyker-Ferrari

1:23.609
22.  Albers
Alonso vezet Barcelonában 28
Spyker-Ferrari
1:23.736