

Mivel a két, ventilátorokkal hűtött motor váltóáramról működik, egy áramátalakítót is be kellett építeni, ami a 600V-os egyenfeszültséget alakítja át. Nagy előnye az elektromos hajtásnak, hogy nem igényel sebességváltót, az ABB által gyártott villanymotorok fordulatszámát csupán elektronika vezérli.
A tíz méter hosszú, 75 centiméter magas és 60 cm széles rekorder motorjainak a sofőr, Mark Newby szerint 102 másodpercre lesz szükségük a várt 480 km/órás csúcssebesség eléréséhez.
Mielőtt a jármű elérné azt az 1,6 kilométeres szakaszt ahol a sebességét mérik, közel 10 kilométeren keresztül fog gyorsulni a sivatagban. A szabályok értelmében 1000 méteres távot kell megtenni kétszer egymás után és a két menet között maximum egy órányi idő telhet el.
Miután teljesítették az első szakaszt, a jármű friss, feltöltött akkumulátorokat kap, és máris indulhat visszafelé a korábban megtett távon.
Eddig 394 km/óra volt a világrekord, amit még 1999-ben állítottak fel az amerikai, White Lightning névre keresztelt szerkezettel. A rekorddöntések hagyományos helyszíne a bonneville-i sóstó kiszáradt medre az Egyesült Államokban.
