Egy új felelősségbiztosítási szerződés megkötésekor automatikusan A0 bonus-malus kategóriába kerül az autós. Egészen addig ott marad, míg be nem mutatja kártörténeti, vagy ismertebb nevén bonus-igazolását. A korábbi biztosító által kiállított bonus-igazolás 30 napig használható fel.

Bonus-malus, avagy kártörténeti igazolás

Nagyon fontos tudnivaló, hogy amennyiben az üzembentartó a szerződéskötést követő 90 napon belül semmilyen kártörténeti igazolást nem mutat be a biztosítónál, automatikusan a legtöbb kárt okozókra szabott és a legmagasabb díjtételekkel járó Malus 4 osztályba soroltatik. B10 és M4 között négyszeres a díjkülönbség, ráadásul az illető igazolás nélkül több évre a Malus-osztályban reked, ezért mindenképpen fontos eljuttatni a biztosítóhoz autós előéletünket.

Korábban a Malus besorolású ügyfelek megtehették, hogy a nyilvántartás hiányosságait kihasználva egy másik biztosítónál A0-ban, tehát az alapkategóriában kezdtek új életet, de a háttér korszerűsítésével erre már nincs lehetőségük.

Aki valamilyen oknál fogva elkésik a bonus-igazolással és M4-be kerül, ez nem jelenti azt, hogy örökre elveszítené a balesetmentes autózással megtermelt bonus-fokozatát. A biztosítóknál az igazolást utólag bemutatva visszatérhetünk a megszolgált bonus-osztályba.