A gyár főként a megnövekedett motorteljesítményt és a biztonságosabb, könnyebb autózást említette okként, ami a hagyományokkal történő szakítást eredményezte. Talán az is segített a döntésben, hogy a konkurens sportautó-gyártók, már kínálnak kapcsolható, vagy állandó összkerék-hajtású modelleket.
Az állandó négykerék-hajtás remek társ lehet, ha a vezető rosszabb minőségű úton autózik, valamint gyorsulásnál is hasznos, ha két kerék helyett négy gyorsítja a járművet, viszont hátránya, hogy a bonyolult hajtásláncban tetemes mennyiségű forgatónyomaték vész el.
Ezzel ellentétben a kapcsolható négykerék-hajtás jóval összetettebb, drágább megoldás, de nem kell lemondani a csupán hátsókerekes autók által nyújtott élvezetekről sem. Természetesen ennek is megvannak a hátrányai. Előfordulhat, hogy a sofőr nem veszi időben észre, hogy az útviszonyok miatt már be kellett volna kapcsolnia az első kerekeket is a hajtásláncba. Ezt a módszert zömében a mokányabb terepjáróknál használják.
A Ferrarik adaptív összkerék-hajtásában alapesetben csak a hátsó kerekek gyorsítják az autót, és csak akkor kapnak a forgatónyomatékból az első kerekek is, amikor erre szükség van. Ez a megoldás olcsóbb, egyszerűbb és kevesebb helyet foglal el a sportautók amúgy sem bőséges helykínálatából.
Természetesen a hátsókerék-hajtás szerelmeseinek nem kell aggódniuk, maradnak hátsókerék-hajtású Ferrarik is.
