



A Ford Fusion kategóriájában harcba szálló autó többet nyújt majd ellenfeleinél, ugyanis nemcsak látszatra terepjárós, de lesz hozzá négykerék-hajtás is. A hírek szerint a Swift padlólemezére épül majd a modell, de annál magasabb felépítésű lesz és magát a karosszériát is jóval fentebb emelik.
A Suzukitól érkeznek majd a benzinmotorok, míg a dízelt a Fiat szállítja. A kisebb benzines a már ismert 1,5-ös 102 lóerővel, mellette egy 1,6 literes motor szerepel a tervekben. Ez a motor várhatóan 130-140 lóerős lesz, ami a háromajtós Swift GTi-t is mozgatja majd.
[bekkep]A Fiattól az 1,9-es turbódízel blokk gyengébb, azaz 115-120 lóerős változata kerül az autóba, ám ennek majd 300 newtonméteres nyomatéka lehet a legelőnyösebb terepen. Az 1,5-ös változat csak elsőkerék-hajtással készül, míg az erősebbek kapják a négykerék-hajtást.
Már nem fix 50-50 százalékos eloszlású hajtás kerül az autókba, hanem egy változó nyomatékelosztású rendszer. Alaphelyzetben ezekben az autókban is az első kerekekre kerül a motor nyomatéka, de amikor kipörögnek, akkor juttatnak nyomatékot a hátsó tengelyhez.
A hírek szerint ez azonban nem csak automatikus módon működhet, a vezetőnek lehetősége lesz manuálisan is kapcsolni a négykerékhajtást.
[bekkep]Guigiaro rajzolta a karosszériát az autóknak, melyekhez a két gyártó a márkaarculathoz illő elemeket alkalmaz. Az utastér kialakításától függően négyen illetve öten utazhatnak az autókban, de nem a Renault Modus-ban és más kis egyterűkben meglévő variálhatóság révén, hanem már a vásárláskor kell döntenünk.
Az utastérben az Ignis és a Swift elemei köszönnek majd vissza, a Fiat modellekben is, de lesznek eltérő részek, sőt még az Opeltől származó kapcsolók is szerepelhetnek.
