Várhatóan 2006 első felében érkezhetnek meg az első XLR-V modellek Európába, előbb az amerikai piac igényeit elégítik ki
/Cadillac/XLR_V/X06CA_XL003.jpg
12 fotó
Új modellel egészül ki a Cadillac roadsterkínálata. Az XLR-V modell azoknak készül, akiknek több kell, mint a “sima” XLR 4,6-os V8-as blokkjának 325 lóereje. A motortérbe a Northstar 4,4 literes V8 SC motor került.

Ez az erőforrás kompresszort és töltőlevegő-hűtőt is bevet a nagyobb teljesítményért, így az eredmény nem kétséges. A vezető 440 lóerővel gazdálkodhat, a hátsó gumik elpusztításáról viszont a 3600-as fordulatszámnál maximalizálódó 583 newtonméteres nyomaték gondoskodik.

A nyomaték kilencven százaléka 2200-6000 között a vezető rendelkezésére áll. Nagyobb hozamú benzinpumpát és kiegészítő olajhűtőt kapcsoltak az XLR-V blokkjához, hogy harmonizáljanak a megnövekedett teljesítménnyel.

Kézzel is kapcsolható, hatsebességes automata váltót szerelnek az autóba, amivel 5 másodperc alatt éri el az XLR-V a 100-as tempót álló helyből (XLR: 5,8 sec).

A stabilitásról áthangolt futómű és szélesebb, 19 colos abroncsok gondoskodnak, a korábbi 18-asok helyett. A teljesítményhez igazodva nagyobbak lettek a féktárcsák is az autón.

A felniken kívül az új hűtőmaszkról és motorháztetőről lehet felismerni a V modellt. A korábbi vízszintes krómbetét helyett ezüstös rács díszeleg az autó orrán, a motorházetető pedig középütt egy kissé kiemelkedik az erősebb modelleken.