Grönholm vezet - Svéd Rali 1. nap
Daniel Carlsson remekelt a nap első felében, de a második körben  amurvás szakaszon defektet kapott, amivel sok időt veszített
Francois Duval ezúttal nem olyan gyors mint az első versenyen volt, de jó tempóban autózott egész nap
Toni Gardemeister Fordjában a hátsó futóművel voltak gondok, amitől az autó instabilan viselkedett, a pilóta így is a legjobb helyen áll a csapatból
Markko Märtin már az első szakaszon hibázott, továbbra sem találja az összhangot a Peugeot 307 WRC-vel
9 fotó

Tegnap még az is kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán ezen a hétvégén Svéd Rali, mert a pályákon vajmi kevés hó volt. A rendezők mindent megtettek, még locsolták is a pályákat. Az idei szabályoknak megfelelően a csapatoknak nincs többféle gumija, csak az előre kiválasztott szöges változatok, azok azonban nem jók murván. Nem csak nincs megfelelő tapadásuk, de a gumik ilyen helyzetben többször defektet is kaphatnak.

Hiányoztak a nagy hófalak is, ami jó is meg rossz is. A pilóták megszokták, hogy azon támasztották meg az autót egy-egy fordulónál, viszont többször előfordult az is, hogy ha hibáztak a hófal miatt eltömődött a kocsi hűtője, ami a motor tönkremeneteléhez vezetett.

Szerencsére azonban az égiek megkegyelmeztek és reggel megérkezett a hó, mintegy öt centi friss fehér takarót vonva a pályákra. Hét szakasz várt a versenyzőkre a mai napon, a szakaszok teljes távja 106, 48 kilométer volt. Három gyorsaságit teljesíttek délelőtt, amiket délután még egyszer letudtak, estére pedig maradt egy rövidke szuperspeciál.

Az első szakaszon Petter Solberg (Subaru) száguldott a leggyorsabban. A norvég pilóta 5,4 másodperccel volt gyorsabb, mint Sébastien Loeb (Citroen) és nyolccal előzte meg a Peugeot harmadik számú versenyzőjét Daniel Carlsson-t. Solberg fiatal csapattársainak nem ment ilyen jól, sokkal lassabbak voltak, mint a 2003-as világbajnok.

Stephane Sarrazin 21. lett (+ 43″0), Chris Atkinson pedig 22. (+ 45″4), az ausztrál becsúszott az árokba, ahonnan csak a nézők segítségével tudott visszajutni az útra. Markko Märtin (Peugeot) csak a tizedik lett, de szerencsésnek mondhatja magát, hiszen autója sértetlenül megúszta, amikor nagy tempónál megpördült és egy teljes 360 fokos fordulót mutatott be.

Nem változott a sorrend a második szakaszon sem, ott ismét Solberg volt a leggyorsabb, mögötte Loeb (+2,1) és Carlsson (+2,7) következett. Ez azért is érdekes, mert a norvég Subarujában gondok adódtak az olajnyomással.

Mindkét szakaszon Marcus Grönholm (Peugeot) volt a negyedik, így ő is tartotta a lépést az élmezőnnyel, 11,9 másodperc a hátránya az összetettben. Bár a Mitsubishi Harri Rovanperä jó szereplésében bízott, a finnek nem igazán ment (csak a 11. az összetettben), ellenben Gianluigi Galli remekelt a másik autóval, a negyedik helyen autózott.

Jani Paasonen(Skoda) remeknek minősítette a Fabia viselkedését, de problémákról is beszámolt. Ismét megjelent a Monte-Carlo-i hiba, az autó a rajtnál lefulladt, ami nyolc másodpercet jelentett a finnek. Solberg bátyjának Focusában ugyanaz a probléma jelentkezett mint öccse autójában, a folyamatosan égő olajhőmérséklet jelző lámpa miatt a norvég pilóta csak visszafogottan autózott.

Az első kör záró gyorsaságiján Marcus Grönholm hajtott a leggyorsabban. Nem is akármennyire, 4,5 másodpercet adott Loebnek és 6,7-et Märtinnek és Gallinak. Petter Solberg átállította az autó első futóművét, ami visszájára sült el, sokkal lassabb lett.

Nyolcadik helyen ért célba 12,1 másodperces hátrányt összeszedve. Ezzel pedig nemcsak a vezető helyét veszítette el, de a harmadik helyig csúszott hátra, bár hátránya csak 0,2 volt. A szervizpark előtt Marcus Grönholm került az élre, megelőzve Loeb-öt 0,1 másodperccel.

Az eddig remeklő Daniel Carlsson lecsúszott az útról és eltalált egy sziklát, ami összetörte a 307 WRC első futóművét és kapott egy bal első defektet. Mire elvánszorgott a célig több, mint egy percet veszített és az összetettben a 16. helyig csúszott hátra. Toni Gardemeister egész nap keresztben autózott, mert valami nem stimmelt a Ford hátsó futóművével és az autó fara folyamatosan kitört. A csapat kicserélte a felfüggesztést a délutáni szakaszok előtt.

Marcus Grönholm száguldott a leggyorsabban a délutáni első szakaszon, amivel tovább növelte előnyét az összetettben. Gigi Galli folytatta remeklését és abszolút másodikként teljesítette a szakaszt. 2,4 másodperccel volt lassabb az olasz, mint finn ellenfele.

Ezzel az eredménnyel az összetettben eggyel előrébb lépve feljött a harmadik helyre. Onnan Loeb-öt taszította le, aki csak 14. lett (+18,1) ezen a szakaszon. A francia hibázott és az árokban kötött ki. Solberg autózta a harmadik időt (+3,6), amivel a második helyen áll.

Jani Paasonent messzire elkerüli fortuna, hisz a versenyző húsz másodperces büntetést kapott, mert késve érkezett az egyik időellenőrző ponthoz. A Fabián problémák merültek fel a kerékaggyal, így azt meg kellett javítani, ami túl sok időbe telt.

A negyedik szakaszon történ fiaskó után világbajnokhoz méltó módon vágott vissza Sébastien Loeb, az ötödik gyorsaságin abszolút időt autózott. Ezzel pedig az összetettben feljött harmadik helyre, megelőzve Gallit.

Úgy tűnik a rossz eredmények jót tesznek a versenyzőkkel, mert Jani Paasonen volt a második leggyorsabb (+ 1,5) az ötödik szelektíven. Ennek köszönhetően ő is előrébb lépett, ekkor 13. volt. Őt Petter (+2,3) és Henning Solberg (+2,4) követte a szakaszon. Az idősebb Solberg ezzel az összetettben két helyet javítva feljött a hetedik pozícióba.

Gianlugi Galli a hatodik gyorsaságin szakaszgyőzelemmel bizonyította tehetségét, 0,1 másodperccel volt gyorsabb mint Solberg és 0,6-al mint Loeb. Marcus Grönholm már 3,3 másodpercet kapott az olasztól. Ez volt a pilóta első világbajnoki szakaszgyőzelme, ennek ellenére nem tudta megelőzni az összetettben Loeb-öt. Solberg viszont visszavette a vezetést Grönholmtól, előnye csak 0,1 volt.

Toni Gardemeister a 11. helyről a már pontot érő nyolcadikra lépett előre, miután hatodik lett, akik előtte voltak viszont rosszabbul szerepeltek. Harri Rovanperä lassabban kezdett, de kezd belelendülni, kilencedik lett, de ez is elég volt, hogy két helyet javítva feljöjjön a hetedik helyre.

Henning Solbergnek nem volt szerencséje a már kissé kikopott úton eltalált egy nagyobb követ, ami kiszakította az egyik első kerekét, ezzel 25 másodpercet veszített. Ezzel négy helyet veszítve visszacsúszott a 11. pozícióba.

A nap zárásaként egy rövidke 1,86 kilométeres sprint szakaszt teljesítettek a csapatok, ami csak kissé befolyásolta az összetett versenyt. Ezen Sébastien Loeb szerepelt a legjobban, 1,6 másodperccel megelőzve csapattársát Francois Duvalt. Marcus Grönholm lett a harmadik (+2,3), Toni Gardemeister érkezett negyedikként (+2,5), ami a pilóta legjobb eredménye volt ezen a napon, őt Petter Solberg követette (+2,6).

A nap végén így Marcus Grönholm áll az élen, 0,2 másodperccel megelőzve Petter Solberget. Sébastien Loeb 10 másodperces hátránnyal a harmadik. Az N csoportban a subarus Tohihiro Arai a hét szakaszból hatot megnyert ezzel ő áll az élen. A japán pilóta előnye majd fél perc.


A versenyzők nyilatkozatai a nap végén:

“Tegnap még aggódtam a friss hó érkezése miatt, de jól sikerült a gumiválasztás és jól tapadtak a kerekek, ami lehetővé tette, hogy Marcus-szal és Petter-rel csatázzak. A negyedik szakaszon hibáztam, amivel kb. 15 másodpercet veszítettem. Minden lehetséges, közel vagyunk az elejéhez, de elég nehéz gyorsabbnak lenni, mint ők.” – mondta Sébastien Loeb.

“Az autóm alulkormányozottan viselkedett és én sem voltam a toppon, kissé defenzíven vezettem. A hófalak nélkül, amik az úton tartanának elég nehéz száz százalékon autózni.” – értékelt Francois Duval.

“Az első körben egész jók voltak a szakaszok, de a második körben már túl sok volt rajtuk a murva, ami már nem tetszett. Az autó remek volt, abszolút problémamentes. Ennek ellenére nem volt tökéletes a nap, kissé nehezen találom a ritmust és a beállításokon is lehet még tökéletesíteni.” – mesélte Marcus Grönholm.

“Az első szakaszon elég nagy sebességnél pördültünk meg, ami 10 másodpercbe került. Az első kör után változtattam az autó beállításain, ennek köszönhetően könnyebben vezethetővé vált az autó.” – nyilatkozta Markko Märtin.

“Nagyon érdekes napon vagyunk túl. Ez az eddigi legjobb svéd futamom, amikor megfelelő tapadásunk volt, nagyon élveztem az autózást. A probléma az, hogy jelenleg kanyaronként más és más az út.” – értékelt Petter Solberg.

“Ez egy nehéz, de jó nap volt számunkra. Azért vagyok itt, hogy tanuljak és úgy vélem, minden gyorsaságin sikerült valamelyest fejlődnünk. Nem mentünk száz százalékon, de ez még csak az első nap, de remélem holnap már gyorsabbak tudunk menni, vasárnapra pedig további javulást várok.” – mondta Stéphane Sarazzin.

“Izgalmas nap volt ez a mai, első versenyem egy WRC-vel és első versenyem Svédországban. Egész jónak tűnik az irány amerre haladunk, bár ma voltunk fenn és lenn is. Amikor minden klappolt nem volt gond a sebességgel sem.” – értékelt Chris Atkinson.

“Nagy meglepetés számomra ez az eredmény. -mondta Gianluigi Galli, majd folytatta: Az autó és gumik is tökéletesek voltak ma. Egyre jobb és jobb lesz az autó a fejlesztésekkel. A cél, hogy mindenképpen célba vigyük az autót.”

“Nem a legegyszerűbb napon vagyunk túl. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mi is okozta a problémát, de az autó túl sokat táncol, elég nehéz íven tartani. A csapat egy-két dolgot módosít a beállításokon, majd meglátjuk ez mire lesz elég.” – mesélte Harri Rovanperä

“Folyamatosan csúszkáltunk az autóval, még az egyenes szakaszokon is. A maximumon autóztam, de az autó hátulja nagyon zavaróan mozgott. Egyszerűen nem tudtam a Loeb által már kijárt nyomban autózni. Délutánra aztán minden jobb lett, kissé módosítottunk az autón és meglett az a tapadás, amire szükségem volt. Holnap még puhább lengéscsillapítokkal próbálkozom majd.” – értékelt Toni Gardemeister.

“Jól választottam gumit és az autó is kiváló volt. A probléma a hatodik szakaszon jött, amikor levágtam egy kanyart és eltaláltam egy nagyobb követ. A bal első defekt miatt viszont csak lassan tudtam a célig eljutni.” – nyilatkozta Henning Solberg.

“Reggel kissé visszafogottabban vezettem, de ahogy kezdtem ráérezni, úgy gyorsítottam délután. Azzal veszítettem sok időt, hogy a kanyarokba túl gyorsan mentem be és túl sokáig haladtam keresztbe, mielőtt kigyorsíthattam volna. Az autó jó volt és elégedett vagyok a beállításokkal is.” – mondta Roman Kresta.

“Kétszer lefulladtam az autóval az első két szakaszon, ami igencsak bosszantó, ezek nélkül sokkal jobb eredményt produkálhattam volna. Az abszolút második idő megmutatta mire is lehet képes az autó.” – nyilatkozta Jani Paasonen.

“Kissé feltartott Mikko Hirvonen a harmadik szakaszon, amikor a bal első kereke defektes volt és csak lassan tudott menni. Délután már nagyon murvásak voltak a szakaszok, az utolsó gyorsaságin pedig a váltóval is gondok voltak. De elégedett vagyok a teljesítményünkkel és már várom a holnapot” – értékelt Janne Tuohino.

 

Eredmények:

A Svéd Rali állása az első nap után:

1. Gronholm-Rautiainen Peugeot 307 WRC 58’20″8 109.5 km/h
2. P.Solberg-Mills Subaru Impreza WRC + 00’00″2
3. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC + 00’10″2
4. Galli-D. Amore Mitsubishi Lancer WRC + 00’18″9
5. Duval-Prevot Citroen Xsara WRC + 00’28″0
6. Märtin-Park Peugeot 307 WRC + 00’36″9
7. Gardemeister-Honkanen Ford Focus WRC + 00’57″4
8. Rovanperä-Pietilainen Mitsubishi Lancer WRC + 00’58″3
9. Ekstrom-Bergman Skoda Fabia WRC + 01’03″8
10. Tuohino-Markkula Skoda Fabia WRC + 01’07″1
11. H.Solberg-Menkerud Ford Focus WRC + 01’08″9
12. Kresta-Tomanek Ford Focus WRC + 01’09″2
13. Carlsson-Andersson Peugeot 307 WRC + 01’25″6
14. Paasonen-Vainikka Skoda Fabia WRC + 01’46″8
15. Johansson-Floene Subaru Impreza WRC (Privát) + 01’58″1