



2 489 401 járművet értékesített a konszern, ami világszinten 4,1 százalékos piaci részesedést jelent. A közel két és fél milliós eladások 4,2 százalékkal haladják meg a 2003-as eredményeket.
Főként a Kelet-Európában és Törökországban elért bővülés eredményeként a forgalom 40,7 milliárd euróra nőtt. Ebben nem csak a Renault, a Nissan, illetve a Samsung és a Dacia forgalma szerepel, hanem a nem autógyártási tevékenység (pl. finanszírozás) bevétele.
2,48 milliárdról 3,55 milliárd euróra emelkedett a konszern nyeresége, ami átszámítva 867,2 milliárd forintot tesz ki. 2,2 milliárd euróval járult hozzá a konszern profitjához a Nissan, amely a tömegtermelő autógyárak között a legnagyobb nyereségességi rátát érte el.
A Renault éléről idén visszavonul Louis Schweitzer, a konszern igazgatótanácsának elnöke. Helyét Carlos Ghosn veszi át, akinek vezetésével a súlyosan veszteséges Nissan az utóbbi évek legfényesebb sikersorozatát produkálta.
