


Első világbajnoki versenyét 2001-ben teljesítette az Akropolisz Ralin egy az M-Sport által felkészített Focus WRC-vel. Hazájában 2000-ben és 2001-ben is bajnok lett egy Octavia WRC-vel, majd 2002-ben a Skodánál versenyzett néhány vébéfutamon is. 2003-ban Peugeot 206 WRC-vel állt rajthoz, összességében kevés sikerrel, de a Bozian Racing-által üzemeltetett Peugeot 206-tal gyorsaságit tudott nyerni, ami a gyári hátterű pilóták ellenében óriási teljesítmény.
Idén Hyundai Accent WRC-vel kezdett, majd átült egy Subaru Imprezába, amit Ford Focus követett, de a gyári Fabiával is indult Németországban.
Egy évre kötött vele szerződést a csapat, amely minden évben meghosszabbítható, ha Kresta az elvárásoknak megfelelően szerepel. Kresta rajongói pár hete létrehoztak egy weboldalt, ahol a pilótának gyűjtettek, hogy legalább a jövő évi Monte-Carlo Ralin rajthoz állhasson. A rajongók megtakarításaira a fordos szerződés révén már aligha lesz szükség.
“Romant egy rövid, hét pilótát magába foglaló listából választottuk ki, akik teljesítették az elvárásokat, amire 2005-ben szükségünk lesz. Roman több kiemelkedő részsikert is produkált, és kitűnő tesztpilóta. Előretekintve a jövő évre, amikor is a tervek szerint naponta egyszer lehet majd szervizelni, fontos szempont hogy a versenyzők jó műszaki ismeretekkel rendelkezzenek.” – mondta Malcom Wilson, a Ford csapatfőnöke.
A Skoda tovább gyűjti embereit és a múlt héten bejelentett négy mellé további kettőt szerződtetett. Matthias Ekström és Jan Kopecky lesz az a két versenyző, akik beülhetnek majd a Fabia WRC-be azokon a versenyeken, ahol a csapat három autót indít.
Matthias Ekström idén az Audi színeiben versenyzett a DTM-ben, ahol nem csak az egyéni, de a csapatbajnoki címet is elhódították. A Svéd Ralin egy N csoportos Lancerrel a legjobb privát versenyzőként 12. lett. N csoportos győzelmét megismételte a Katalán Ralin is.
Jan Kopecky, egy 22 éves cseh pilóta, tavaly már rajthoz állt a Wales Ralin és Német Ralin is egy Octavia WRC-vel, az idei évben pedig Fabia WRC-vel versenyzett. A gyári csapat tagjaként a Katalán ralin is indult, de az ötödik szakasz után kiesett.
