


Külsőleg új felnijeiről lehet felismerni a sportcsomagos M3-ast. Ezek a 19 colos kerekek a CSL-ről származnak, és elöl 225/40, hátul 255/35-ös gumikkal szerelik. Emellett új szín is választható a sportcsomaghoz – ez Interlagos névre hallgató kék metál fényezés.
Ami igazán izgalmassá teszi az autót, az új futó- és kormánymű, mely szintén a CSL-ből származik, immár 14,5:1 lett az áttétel a korábbi 15,4:1 helyett. Ezzel sokkal direktebb kormányzással irányítható az autó és kanyarokban is gyorsabban lehet hajtani.
Mint ahogy a versenyautóknál, a CSL-nél is az tette igazán ütőssé az autót, hogy jóval rövidebb féktávra volt képes, mint a hagyományos autók. Ezt a 345 milliméteres átmérőjű, lyuggatott kerámia tárcsával szerelt fékrendszert immár a sima M3-as vásárlók is megvehetik.
Ebben a csomagban benne van CSL-hez kifejlesztett M-Track menetstabilizáló elektronika is, ami jóval több szabadságot enged a vezetőnek, azaz csak később avatkozik be. Ennek aktivizáló gombja a kormány jobb küllőjén kap helyet, így a vásárlóknak a multifunkciós kormányról le kell mondani.
Nem csak a kormány, de kézifékkar és a váltókar borítása is a CSL-ben megismert Alcantara bőr borítással készül. Emellett az utastérben új alumínium díszítő elemet is találunk. Idén év végétől lehet megvenni a sportcsomagot, ami 5300 euróba (1,3 millió forintba) kerül majd Németországban.
