

Sokan biztosan reménykedtek, hogy Wéber Gábor talán idén is hibázik, elkésik, mindegy, mi történik, de nem lesz ott a rajtnál. Ott volt, s ha már arra járt, nyert is. Bár könnyű menetnek egyáltalán nem volt mondható a 20 perces futam. Az egész ott kezdődött, hogy a szabadedzésen többen is elpáholták. Állítólag az azonos nevű, de különböző keverékű gumik tréfáltak meg többeket. Akárhogy is, az első rajtkockáért komoly csata zajlott a szombati időmérőn. Makai György remek köröket autózva sokáig tartotta a polet, de végül az időmérő utolsó percében Wéber visszavette az első helyet.
Vasárnap a tavalyihoz hasonló izgalmas futamot produkáltak a versenyzők, melyben nem kevés anyagi kár is keletkezett. Wéber fordult elsőként a rajt után, mögötte csapat és munkatársa Czollner Gyula következett. A harmadikként érkező Makai a második körben előzte meg Czollnert és eredt a bajnok nyomába, sikerült is kissé felzárkóznia, de a nem veszélyeztette Wéber elsőségét. A célvonalon is ebben a sorrendben haladtak át. Wéber Gábor ezzel a futamgyőzelemmel igen hamar bebiztosította bajnoki címét, megismételve tavalyi sikerét.
Megszenvedte a rajtot “házi pilótánk”, Kőváry Barna is. 15. helyről rajtolt, ám az első kanyarban Ed Pead, az angol Clio-sorozat bajnokaspiránsa oldalba trafálta. Barna a 20. helyre esett vissza, Pead viszont folytatta a koccanásos előremenetelt. A kiránduló pilóta végül 9. helyre jött fel, míg Kőváry Barna, aki momentán cliós karrierje mellett a START autósmagazin műsorvezetőjeként tevékenykedik a 12. helyet tudta megcsípni.
Stohl András, aki korábban közúti ámokfutásáról volt nevezetes, a Clio-kupában próbálta megmérettetni magát. Bemutatkozása szerencsésnek mondhatóan sikerült, 30. helyen ért célba.
A középmezőny életre-halálra szóló küzdelmet vívott minden pozícióért. Nem csak a rajt után lökdösték egymást, de pálya egyik leggyorsabb kanyarjában a Mansellben is sokat ütköztek. Komolyabb baleset azonban nem történt, és ismét látványos harcot vívtak a cliósok.
