



56 páros indult neki a hideg és sötét kora reggelen, hogy ismét egy hosszú, nehéz napot teljesítsen a világbajnokság idei nyolcadik futamán. Az első szakasz a híres Sta.Rose de Calamuchita, utoljára 2001-ben volt része az Argentin Rallynak. A korai időpont ellenére rengeteg néző várta a mezőnyt, legtöbbjük sátorban töltve az éjszakát. Vitathatatlan, hogy Argentinában található a legtöbb fanatikus szurkoló, és itt van a legnagyobb élet a pályák szélén.
A tegnapi borús, ám száraz idő után ma is csak délutánra jutott egy kis napsütés. A kövek ugyan úgy hagytak nyomokat a karosszéria elemeken, a por ugyan annyira akadályozta a vezetőket, a tempó ugyan annyira elképesztően gyors volt a csúszós, ugratókkal teli szakaszokon, mint előző nap.
Az élmezőny tegnap kialakult sorrendje is gyorsaságiról-gyorsaságira megegyezett, Grönholm reggel négy gyorsaságit nyert, mindet az őt üldöző Sainz előtt, egészen a legutolsó szakaszig. Ám a befejező, 19. szakaszon Grönholm egy híd falának ütközött, melynek következtében megsérült a futómű, eltört a féltengely, a vezérműszíj elszakadt, a motor pedig leállt. A finn ezzel elveszítette a két napig folyamatosan tartott első helyét, és természetesen a pontszerzés lehetőségét. Eközben csapattársa, Harri Rovanpera a reggeli nyolcadik helyről az ötödikre küzdötte fel magát.
“Az autó rendben volt, bár sokszor autóztunk túl nagy tempóban az út szélén, ami nem igazán ideális. Még túl nagy a hézag előttünk, megpróbáljuk tartani a tempót.”- mondta Rovanpera
Az éllovas Peugeot kiesése után Sainz került a vezető helyre akit csapattársa követett.
“Most én vagyok legelöl, de volt már sok hasonló szituáció a pályafutásom alatt, amikor végül másképp alakult. Ezért csak a végén lehetek nyugodt.”-értékelt a spanyol
Sebastien Loeb 1:37-tel volt mögötte lemaradva, melyben 20 másodperc büntetés is benne foglaltatik, mert a 17 szakasz előtt késve távozott a szervizből.
“Értelmetlen lett volna szembeszállni a két előttem lévő pilótával, akiknek több tapasztalatuk volt a nyitó szakaszokon, ellentétben velem, aki csak két alkalommal tréningezett itt. A tempó átlagosan 115 Km/h volt, az ugratókkal teli gyorsaságikon, ami szintén azt mutatja, hogy ésszerűbb volt tartani a megszerzett pozíciót.”-mondta Loeb
A szombati 130 kilométernyi gyorsasági szakasz után a még harcaban lévő fordos pilóta Farncois Duval állt a harmadik helyen.
“A tegnapi ismétlődő szakaszokon próbáltam egy kicsit gyorsabb lenni, de a többi helyszín új volt nekem, nem akartam kockáztatni. A holnapi utolsó két szakaszon, melyek navigátorom szerint a bajnokság legnehezebb szakaszai, nagyon óvatosnak kell lenni. A harmadik hely kiváló a számunkra, de a legfontosabb, hogy pontokat szerezzünk a csapatnak.” -nyilatkozott a fiatal belga
A tegnap balesetet szenvedett Martint még a napokban is megfigyelés alatt tartják, mielőtt haza utazhat:
“Még van egy kis probléma a szememmel, de nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egyáltalán ennyivel megúsztam. Már az ugratón tudtam, hogy nem lesz jó, de végül sokkal rosszabbul jártunk, mint amire számítottam. Az én hibám volt, amit a tréningen követtem el. Ez egy új szakasz volt, amit csak két alkalommal teszteltük és nem vettem észre egy követ.”
Egyre gyorsabb a Subaru második pilótája is, aki Solberg kiesésével a csapat számára próbál pontokat gyűjteni. 19 szakasz után a negyedik helyen állt Mikko Hirvonen, amit így értékelt:
“Az autóm nagyon jó volt és megfelelő gumikat is sikerült választani. Nem tudom, mi lehetett volna, ha tegnap nem hibázom. Holnap megpróbálom Rovanperát távol tartani és a lehető legtöbb pontot megszerezni a csapatnak.”
A tegnap kiesett Solberg mai újra rajtolása után ismét “kispadra került”, újabb technikai probléma miatt, ami után holnap már nem lesz az indulók között. A tegnap szintén kiesett mitsubishis Panizzi a mai napon nyolcadikként ért célba. Csapattársa Kristian Sohlberg sokat szenvedett autója az utolsó előtti szakaszig az év eddigi legjobb eredményét tartotta az ötödik helyen, míg végül a váltó feladta a küzdelmet.
“Még nem tudjuk pontosan, mi volt a hiba, de addig végre minden nagyon jól ment. Nagyon elégedett voltam, ezért most túl nagy a csalódás.” -sajnálkozott Sohlberg
Továbbra sincs veszélyben az Argentin Gabriel Pozzo első helye az N csoportban, hiszen annak ellenére, hogy kétperces előnnyel vezet végig tövig nyomta a gázt és 2-4. időket autózott. Mögötte Galli, Sola, küzdött és futott legjobb időket, ők a világbajnoki N csoportos elsőségért csatáznak. Ott Sola vezet majd egy perccel.
Az Argentin Rali állása három nap után (21. szakasz):
1. Sainz-Marti Citroen Xsara WRC 3h18’53″4 89.8 km/h
2. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC + 01’36″2
3. Duval-Prevot Ford Focus WRC + 03’55″7
4. Hirvonen-Lehtinen Subaru Impreza WRC + 08’46″4
5. Rovanpera-Pietilainen Peugeot 307 WRC + 10’37″0
6. Perez Compa.-Volta Peugeot 206 WRC + 13’45″4
7. Pozzo-Stillo Subaru Impreza Sti N4 + 16’52″9
8. Panizzi-Panizzi Mitsubishi Lancer WRC + 17’13″3
9. Sola-Amigo Mitsubishi Lancer N4 + 18’04″4
10. Galli-Damore Mitsubishi Lancer N4 + 18’56″3