25 győzelmével Carlos Sainz lett az egyeduralkodó a győztesek között, mögötte Colin McRae 24 és Tommi Makinen 23 győzelemmel áll
Loeb az Argentínában begyűjtött nyolc pontjával 17 pontra növelte előnyét a címvédő Petter Solberggel szemben
Francois Duval fontos pontokat szerzett a Fordanak, nem mellékesen pedig felállhatott a
4 fotó
Öt gyorsasági várt még a harcban lévő párosokra az Argentin Rali utolsó napján. Köztük a verseny két legnehezebb, egyben leghíresebb szakasza, a Mina Clavera – Giulio Cesare közötti útvonal, illetve a tengerszint felett 2122 méterre fekvő “El Condor”, mely egyben a legmagasabb pontja volt a versenynek.

Vasárnapra a nap is kisütött, ami újabb nehézséget okozott, hiszen a porban képtelenség volt látni. A szombati végeredményhez képest semmi sem változott a sorrendben, annak ellenére, hogy az ötödik helyen autózó Rovanpera háromszor “lépett el” a mezőnytől, de a reggeli 1:50-es különbséget, mely az előtte haladó Hirvonentől választotta el, az öt szakasz alatt nem sikerült ledolgozni.

Ez alatt a 23 éves finn subarus egyszer produkált legjobb időt, ami eddigi pályafutása alatt csak kétszer fordult vele el. Végül a kettőjük közt lévő differencia 20 másodperccel lett csak kevesebb, így Hirvonen gond nélkül megtartotta negyedik helyét.

“Az volt a legfontosabb, hogy ne veszítsem el a pozíciómat. Nagyszerű volt harcolni egy potenciális helyezésért.” – mondta a fiatal finn

Ezen a napon a dobogóra esélyesek inkább a biztonságra törekedtek, ami a lehető legjobb döntésnek bizonyult. Duval, aki a verseny előtt még csak a befejezést tartotta fontosnak, hiszen 70 százalékban új szakaszokkal találta szembe magát, csapattársa kiesése után új célokat tűzött ki. A terv sikerült, a csapat és saját maga számára megszerezte a harmadik helyért járó pontokat.

Seabastian Loeb lett a második, amivel a vezetők világbajnoki pontversenyében még mindig az első helyen áll.

“A rajt előtt azt gondoltam, van esélyem a győzelemre, de a verseny alatt már láttam, hogy ez nem így lesz. Megtettem minden tőlem telhetőt, hasonló időket autóztam, mint Carlos, de nem tudtam jobb lenni. Ezek után úgy döntöttem, jobb, ha megtartom a helyem.” – értékelt Loeb.

Sainz pedig megszerezte eddigi talán legfontosabb győzelmét. 187-szer rajtolt el világbajnokságon, ebből 91-szer állt a dobogóra és mostani első helyével a pilóták között ő az, aki legtöbbször szerzett első helyett. Ezzel megelőzte Colin McRaet, akivel eddig holtversenyben 24 győzelmet könyvelhettek el.

“Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem dolgozott. A rekord nagyon fontos, de maga győzelem fontosabb. Az utolsó verseny után nem éreztem túl jól magam, de most úgy gondoltam, sikerül majd jól teljesítenem, és végül így is lett. Ezen a versenyen 13 évvel ezelőtt, majd két éve sikerült nyernem. Ez sokkal fontosabb, mint a számok.” – mondta a spanyol.

Sainzzal kapcsolatban már felreppentek olyan hírek, hogy jövőre nem folytatja, amelyre így reagált: “Ezt még meg kell beszélnem a főnökömmel, a feleségemmel, aki szintén a főnököm, és persze magammal. Szeptemberben meglátjuk.”

Az N csoportban tovább folytatódott a küzdelem a legjobb helyekért. Bár Gabriel Pozzo kétperces előnnyel állt az első helyen, nem lassított. Az öt szakaszból hármon ő volt a leggyorsabb a széria mezőnyben, ezzel simán nyerte a versenyt.

Nem sikerült túl jól Galli befejező napja, mert a világbajnoki értékelésű autók közt második versenyző autója reggel meghibásodott. Még folytatta a versenyt egy ideig ám a következő gyorson kiállni kényszerült. Ezzel átadta helyét Paasonennek, aki megszerezte az ezzel járó 8 pontot. Sola volt a legjobb vb-s , amivel 10 pontot szerzett, tovább növelve előnyét, a mögötte befutó a vb-n is őt üldöző Paasonen előtt. Manfred Stohl lett a harmadik.

Az Argentin Rali végeredménye:

1. Sainz-Marti Citroen Xsara WRC 4h23’11″0 87.2 km/h
2. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC + 01’32″5
3. Duval-Prevot Ford Focus WRC + 04’23″5
4. Hirvonen-Lehtinen Subaru Impreza WRC + 08’27″7
5. Rovanpera-Pietilainen Peugeot 307 WRC + 09’59″9
6. Perez Compa.-Volta Peugeot 206 WRC + 16’24″7
7. Panizzi-Panizzi Mitsubishi Lancer WRC + 17’39″0
8. Pozzo-Stillo Subaru Impreza Sti N4 + 20’38″6
9. Warmbold-Price Ford Focus WRC (privát)+ 22’17″4
10. Sola-Amigo Mitsubishi Lancer N4 + 22’21″4
11. Paasonen-Vainikka Mitsubishi Lancer N4 + 23’32″5

13. Stohl-Minor Mitsubishi Lancer N4 + 26’05″3

A sorozat kilencedik versenyére ismét Európában, Finn országban kerül sor, Augusztus 6-8 között.

A világbajnokság állása:

Pilóták (élcsoport):

1. Sebastien Loeb 61 pont
2. Petter Solberg 44
3. Markko Martin 34
4. Carlos Sainz 34
5. Marcus Grönholm 32
6. Francois Duval 29
7. Mikko Hirvonen 18
8. Harri Rovanpera 14

Csapatok:

1. Citroen: 98 pont
2. Ford 71
3. Subaru 64
4. Peugeot 51
5. Mitsubishi 14

N csoport:

1. Dani Sola: 26 pont
2. Jani Paasonen: 23
3. Manfrde Stohl: 16
4. Toshihiro Arai: 15