Internetes árverésen vásárolható meg az autó, közúti forgalomban nem lehet részt venni vele
150 órát vett igénybe a karosszéria, 80-at a belső tér díszítése
3 fotó
Két divattervező, Domenico Dolce és Stefano Gabbana a Bologna-i Autókiállításon bemutatott egy szegecsekkel dekorált C3-as Citroënt. Az autó egy fekete, Exclusive felszereltségű C3, 1,4 literes motorral.

Karosszériáját a két divatdiktátor tervei alapján kézi munkával díszítették. Összesen 5430 szegecset helyeztek el az autón illetve a utastérben, 230 munkaóra ráfordításával. A bőrülésekre is jutott a fémből, az üléseket ezenfelül speciális lakkal kezelték. A két ruhatervező emblémájának számító feszület is megtalálható a belső térben, a tükörre akasztva. Anyaga lávakő.

A maradéktalanul működőképes autó megvásárolható. Az egyetlen példányban létező autóra az e-bay olasz oldalán lehet licitálni, ára, amikor utoljára megnéztük, 2,5 millió forint alatt volt. A bevétel egy beteg gyermekeket segítő szervezetet illet majd. Licitálni december 5. és 12. között lehet.