A Forma-1 vezetése, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – melynek elnöke az Abu-Dzabit is magában foglaló Egyesül Arab Emírségekből származó Mohammed bin Szulajm – még most is, alig 3 héttel a tervezett rendezés előtt kitart a 2026-os versenynaptár utolsó két fordulóját jelentő Katari és Abu-dzabi Nagydíj mellett.

A csapatok-pilóták nyilvánosan inkább nem fogalmaznak meg aggodalmakat a közel-keleti biztonsági helyzet miatt, de egyértelmű, hogy sokan kihagynák a két helyszínt az öböl túlpartján zajló, de az Arab-félszigetre is át-átcsapó iráni háború miatt, melyben épp újabb légicsapásokról beszélt Donald Trump amerikai elnök.

Az F1 vezetése alapvetően „bízzatok bennünk, jó döntést hozunk” alapon nyugtatja a csapatokat, és ebben egyértelmű szövetségesük például a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, aki most, Sao Paulóban kritikákat fogalmazott meg a MotoGP-s pilóták felé, akik nem szerettek volna a hétvégi katari szezonzárón versenyezni. („Szeretnék máshol lenni. A legkésőbbi replőjárattal érkeztem, a lekorábbival fogok távozni” – mondta például a kilencszeres bajnok Marc Marquez is Dohában.)

„Stefano [Domenicali, az F1 vezérigazgatója] és Mohammed [bin Szulajm, FIA-elnök] világossá tette számunkra, hogy a Forma-1 a nemzetközi irányelvekre támaszkodik, legyen szó akár az utazási korlátozásokról, a légitársaságok közlekedéséről, akár a régióra kiadott figyelmeztetésekről, illetve figyelembe veszik a helyi kormányoktól származó információkat is. Szóval nem pusztán a helyi versenyszervezőkre hallgatnak, és ez így helyes. Ha veszélyről érkezne jelentés, ők lennének az elsők, akik lépnének” – kezdte.

„Amikor pedig a versenyzők, bár geopolitikai szempontból semmit sem tudnak arról, mi is történik, de megvan a közönségük, megszólalnak, annak médiaértéke van. De ha én lettem volna a MotoGP főnöke, én is csak azt mondtam volna, mint ők: ha valaki szeretne versenyezni, menjen, ha nem, ne menjen oda, ilyen egyszerű az egész. Mindenki meghozhatja a maga döntését.”

Az osztrák hozzátette, hogy a csapatszinten egyelőre semmilyen formában nem merült fel, hogy kihagyják Katart és Abu-Dzabit, de ha adott csapattagok egyénileg inkább nem utaznának, azt elfogadná:

„Ha bárki tart az odautazástól, azt tiszteletben tartom, a távolmaradásuk pedig talán lehetőséget adna másnak a munkára. De ez semmit sem változtatna a munkakapcsolatunkon – mindig is tiszteletben tartottam, ha valaki nem akart egyes versenyhelyszínekre menni. Most ez az álláspontom.”

Ha az F1 és a csapatok kollektíven mennek is, úgy tűnik, a média egy része mindenképp kihagyja az adott hétvégéket: a német Bild arról ír, hogy a francia Canal+, az osztrák ServusTV, a spanyol DAZN televíziós stábjai nem utaznak majd Katarba és Abu-Dzabiba, de állítólag a brit, német és olasz közvetítőcsoportot is alkalmazó Skynál is hasonlót fontolgatnak.