Október 31-én a kora esti órákban a malajziai Selangor településénél egy útdíjfizető kapunál olyan jelenetek játszódtak le, melyek beillettek volna egy vígjátékba is. A sztori onnan indult, hogy nem sokkal korábban a rendőrök üldözőbe vettek egy kisbuszt, melynek sofőrje mobilozott. A vezető a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, így nyomába eredtek.

A menekülő autósnál azonban aközben, hogy próbálta lerázni a zsarukat, működtek a szabálykövető reflexek is, így a fizetőkapu sorompóját ahelyett, hogy áttörte volna, megállt fizetni. Naná, hogy a kártyát a gép éppen ekkor nem akarta elfogadni, amit egy rendőr ki is használt, és majdnem megállásra kényszerítette emberünket. Végül a férfi kapcsolt, a gázba lépett, a sorompó pedig nem úszta meg törés nélkül az esetet.

Több más járművet is összetört aztán a menekülő ember a helyi rendőrök beszámolója szerint, akinek más is volt a rovásán, mint a mobilozás. Miután elkapták, a 41 éves sofőr pozitív metamfetamin-tesztet produkált.