Egyik pillanatról a másikra fordult üldözésbe egy közúti ellenőrzés Győrben. A rendőrök november 1-jén délelőtt figyeltek fel egy autóra, amelyben sem a sofőr, sem a három utas nem használta a biztonsági övet. A járőrök megpróbálták megállítani a járművet, a vezető azonban fittyet hányt a rendőri jelzésre, és inkább a menekülést választotta.

A győri rendőrök üldözőbe vették a kocsit: a hajsza a város több pontján folytatódott, sőt, az M1-es autópálya egy rövid szakaszára is kiterjedt. A sofőr közben több közlekedési szabályt is megszegett, ám végül nem jutott messzire. Egy álló rendőrautónak ütközött, ami véget vetett az ámokfutásnak.

A férfi az ütközés után sem adta fel: kipattant a kocsiból, és gyalog próbált kereket oldani – sikertelenül. Az igazoltatás során aztán kiderült, hogy a sofőrnek különösen sok oka volt a menekülésre: összesen 15 körözés volt érvényben ellene, ráadásul az alkohol- és a kábítószergyorstesztje is pozitív eredményt mutatott.

A férfi vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A rendőrök előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az ügyben szabálysértési és büntetőeljárás is indult.