Amikor a mai KRESZ tábláinak formáját megalkották még egészen más világban éltünk. A legtöbb táblánk szinte változatlanul élte túl az elmúlt 40-50 évet, hiszen a színek, formák által jelzett közlekedési szituációk azóta is ugyanolyan logika szerint működnek. Felkiáltójel, járművek sziluettjei, gyalogátkelőhely, munkavégzés: mindenki azonnal tudja mi következik.

Van viszont egy ma már ritkán látott, fiatalabb sofőrök számára érthetetlennek tűnő tábla. Torony? Antenna? Netán valamilyen régi ipari berendezés? A kék alapon, fehér mezőben látható fekete alakzat láttán ezek talán hamarabb eszünkbe jutnak, mint a valódi megfejtés.

Pedig egy olyan szerszámot ami régen a legtöbb autó csomagtartójában ott lötyögött. A fekete sziluett a jó öreg franciakulcsot ábrázolja. Ez az eszköz állítható csavarkulcs, mindkét oldalán kialakított pofái vannak, a köztük lévő távolság pedig a nyél forgatásával változtatható. Így különböző méretű csavaranyákhoz lehetett használni, sőt szükség esetén kisebb satuhoz hasonlóan tárgyak összeszorítására is alkalmas volt.

Ma már a speciális anyák, célszerszámok, és elektronika korát éljük, ha autónk lerobban igen kevés esélyünk van a javításra pár alapvető szerszámmal. Viszont amikor ezt a táblát kitalálták, még a legtöbb sofőr ismerte az eszközt, ami jól jött a gyorsan elhárítandó hibák javításánál. Ezzel nem kellett kiborítani az egész kulcskészletet, bosszankodni a lenyalt anyák, nem szabványos méretek miatt. 

Tehát a szereléshez kapcsolódik a jelzés: a hatályos KRESZ 2. számú függeléke az út mellett vagy annak közelében található létesítményekről tájékoztató táblák között sorolja fel a „Műszaki segélyhely” jelzést. 

Fiatal sofőrök nagyot néznek ennél a magyar KRESZ-táblánál: mit ábrázol a furcsa jel? 2

A közúti jelzésekről szóló bécsi egyezmény nemzetközi jelképei között az F,2 jelzés ugyancsak a műszaki segélyhelyet jelenti. Magyarországon az egyezményt kihirdető jogszabály is ugyanezen a néven tartalmazza.

Ez részben azt is megmagyarázza, miért élhette túl a piktogram az elmúlt évtizedeket változatlan formában.

Manapság persze egészen máshogy oldjuk meg az út szélén megálló autó problémáját. Kevesen indulnak el a környéken csavarkulccsal jelzett segélyhelyet keresni: előkerül a mobiltelefon, jön az szerelő, az autóklub vagy a tréler.