Egy éve, 2025. szeptember 1-jén indult el az Otthon Start. A konstrukció legfeljebb 50 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál maximum 25 éves futamidőre, ezért sok első lakásvásárló előtt olyan ingatlanok is megnyíltak, amelyek korábban elérhetetlennek tűntek. A program az ország egész területén használható, így logikus lehet Budapest helyett az agglomerációban vagy még távolabb keresni olcsóbb lakást, illetve családi házat.

A kedvezőbb vételár azonban csak az egyenlet egyik oldala. Ha a munkát nem sikerül a költözéssel együtt vidékre vinni, az autózás gyakorlatilag egy második, folyamatosan fizetendő törlesztőrészletté válhat. Már ha valaki nem tér át közösségi közlekedésre, és sokan nem teszik meg.

Így számoltunk

A kalkulációban 10, 20, 40 és 60 kilométeres egyirányú ingázást vettünk alapul, évi 220 munkanappal. Fontos, hogy ezek nem légvonalban vagy Budapest közigazgatási határától, hanem az otthon és a munkahely között ténylegesen megtett kilométerek. Egy, a főváros határától 20 kilométerre fekvő házból egy belvárosi munkahely könnyen jelenthet 30-40 kilométeres utat is.

A 2026. szeptember 4-i országos átlagárral számoltunk: a 95-ös benzin literje 609, a gázolajé 688 forint volt a Holtankoljak.hu adatai szerint.

Olcsóbb ház vidéken? Akár 30 millió forint bukó is lehet 1

A villanyautónál 18 kWh/100 kilométeres menet közbeni fogyasztást és a töltési veszteséget figyelembe véve 20 kWh/100 kilométeres hálózati energiaigényt feltételeztünk. Az áramot 70,104 forintos kilowattóránkénti áron számoltuk.

Ez elsőre túl szigorúnak tűnhet, de egy átlagos háztartás a kedvezményes áramkeret jelentős részét eleve felhasználja. Ráadásul egy 40 kilométeres ingázás önmagában 3520, egy 60 kilométeres pedig 5280 kWh többletfogyasztást jelentene évente. Az MVM díjtáblázata szerint a kedvezményes fogyasztási határ 2523 kWh évente és mérési pontonként, a felette fizetendő A1-es lakossági ár pedig 70,104 Ft/kWh.

Ennyibe kerül évente csak az energia

Egyirányú távolság Éves ingázás 6 l/100 km benzin 8 l/100 km benzin 6 l/100 km dízel 8 l/100 km dízel Villanyautó
10 km 4400 km 161 000 Ft 214 000 Ft 182 000 Ft 242 000 Ft 62 000 Ft
20 km 8800 km 322 000 Ft 429 000 Ft 363 000 Ft 484 000 Ft 123 000 Ft
40 km 17 600 km 643 000 Ft 857 000 Ft 727 000 Ft 969 000 Ft 247 000 Ft
60 km 26 400 km 965 000 Ft 1 286 000 Ft 1 090 000 Ft 1 453 000 Ft 370 000 Ft

A 60 kilométerről bejáró, nyolcliteres fogyasztással működő dízelautó tulajdonos tehát havonta átlagosan 121 ezer forintot költ csak gázolajra. Ugyanez benzinessel közel 107 ezer, hatliteres fogyasztású benzinessel pedig nagyjából 80 ezer forint – az átlagos havi kiadás.

A villanyautó otthoni töltéssel sokkal kedvezőbb, de még ebben az esetben is évi 370 ezer forinttal számolhatunk 60 kilométeres távolságnál.

Az összehasonlításból nem lenne korrekt kihagyni azt, aki Budapesten vagy a városhatár közelében, a munkahelyétől 10 kilométerre él. Ő is 4400 kilométert autózik évente csak a munkába járás miatt. Ez hatliteres fogyasztással benzin esetében évi 161 ezer, nyolcliteres fogyasztású dízellel 242 ezer forint, vagyis havonta körülbelül 13-20 ezer forintos üzemanyagköltséget jelent. Villanyautóval az éves kiadás nagyjából 62 ezer forint.

Ráadásul a rövid, városi utak során a belső égésű motorral szerelt autók tényleges fogyasztása magasabb is lehet a számításban használt értéknél.

Ennyivel kell olcsóbbnak lennie a háznak

Ha a távolabbi ingatlan 10 millió forinttal olcsóbb, és emiatt 10 millióval kevesebb Otthon Start-hitelt kell felvenni, akkor 25 éves futamidő mellett körülbelül 47 400 forinttal csökken a havi törlesztőrészlet. Ezt a megtakarítást érdemes összevetni a hosszabb ingázás miatt jelentkező havi üzemanyag- vagy áramköltséggel.

Egyirányú távolság Havi többlet benzinnel vagy dízellel a 10 km-es helyzethez képest Havi többlet villanyautóval Szükséges ingatlanár-különbség belső égésű motorral Szükséges ingatlanár-különbség villanyautóval
20 km 13 400–20 200 Ft 5100 Ft 2,8–4,3 millió Ft 1,1 millió Ft
40 km 40 200–60 500 Ft 15 400 Ft 8,5–12,8 millió Ft 3,3 millió Ft
60 km 67 000–100 900 Ft 25 700 Ft 14,1–21,3 millió Ft 5,4 millió Ft

A táblázat azt mutatja meg, mennyivel kellene olcsóbbnak lennie az ingatlannak ahhoz, hogy a kisebb Otthon Start-törlesztő önmagában fedezze a 10 kilométeres ingázáshoz képest jelentkező energiaköltséget.

Egy 40 kilométerre található háznál például nyolcliteres fogyasztással egy benzines autó havi 53 600 forintos többletet okoz. Ha az ingatlan csak 10 millió forinttal olcsóbb, a körülbelül 47 400 forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet már önmagában meghaladja a pluszban elégetett benzin ára. Ebben az esetben legalább 11,3 millió forintos árkülönbség kellene a havi egyensúlyhoz.

Hatvan kilométernél egy nyolclitert fogyasztó dízel havi többlete megközelíti a 101 ezer forintot. Ez egy 21,3 millió forinttal kisebb Otthon Start-hitel havi törlesztőrészletének felel meg. Nemrég pedig azt is kiszámoltuk, hogy jelenleg mennyivel olcsóbb elektromos autóval közlekedni, mint dízellel.

Huszonöt év alatt már tízmilliókról beszélünk

Ha a jelenlegi energiaárakat változatlannak tekintjük, a 40 kilométeres ingázás nyolcliteres benzinfogyasztással 25 év alatt körülbelül 16,1 millió forinttal kerül többe, mint a 10 kilométeres alaphelyzet.

Hatvan kilométeren a dízel esetén a különbség már 30,3 millió forint.

Villanyautóval ugyanez körülbelül 7,7 millió forint lenne.

Olcsóbb ház vidéken? Akár 30 millió forint bukó is lehet 2

Ez természetesen nem előrejelzés: 25 év alatt változhatnak az energiaárak, az adók, a munkavégzés helye és maga az autó is. Arra viszont jól rávilágít, hogy a költözéskor megspórolt tíz- vagy húszmillió forint jelentős része hosszabb távon visszakerülhet a benzinkutakhoz.

A valós költség még ennél is magasabb

A számítás kizárólag a benzin, a gázolaj vagy az áram árát tartalmazza. Kimaradt belőle:

  • az autó értékvesztése;
  • a gyakoribb szervizelés és olajcsere;
  • a gumik és a fékek kopása;
  • az autópálya-matrica;
  • a budapesti parkolás;
  • az esetleg szükségessé váló második autó;
  • valamint az utazással elveszített idő.

Ha a családból két ember külön autóval jár be, a költségek nagy része gyakorlatilag megduplázódik. A heti néhány nap otthoni munkavégzés ezzel szemben jelentősen javíthatja a mérleget.

A villanyautó előnye is elsősorban akkor érvényesül, ha rendszeresen megoldható az otthoni töltés. Nyilvános töltőn egészen más eredmény születhet: egyes Mobiliti-állomásokon 250–269 forintos kilowattóránkénti díjjal is találkozhatunk. 250 forintos áramárral egy 60 kilométeres napi ingázás villanyautóval is évi 1,32 millió forintba kerülne.

Az agglomerációba költözés ettől még jó döntés lehet: nagyobb ház, saját kert, nyugodtabb környezet és kedvezőbb vételár járhat vele. A számítás azonban megmutatja, hogy a munkahelytől való távolság nem apró részlet, hanem a lakáshitelhez mérhető pénzügyi tétel. Érdemes ezzel is kalkulálni, miközben meghozzuk a döntést.