Marek Jež és Jakub Krs, a Škoda automobilová akciová společnost két munkatársa egyszer csak a fejébe vette, hogy megnézi, ténylegesen milyen messzire jut el a cég új zászlóshajója, a tisztán elektromos Peaq szabadidőjármű a bruttó  91, nettó 86 kWh kapacitású akkumulátor egyszeri feltöltésével.

17 fotó

Az eredmény nem csak elméleti szinten érdekelte őket: Jakub felelt a Peaq akkumulátorának fejlesztéséért, míg Marek a Peaq program projektvezetője volt.

Rekordot futott a legnagyobb Škoda 6

Mivel a modell WLTP hatótávolsága 647 kilométer, optimistán Hollandiát jelölték ki úti célként, remélve, hogy túl tudják szárnyalni a gyári értéket. Ennek érdekében mesterséges intelligencia segítségével olyan útvonalat terveztek, amely a lehető legcsekélyebb forgalmú országutakon vitte őket végig.

Rekordot futott a legnagyobb Škoda 7

A kísérlet felügyeletére a németországi TÜV Süd-öt kérték fel. A töltőnyílás fedelét leplombálták, és augusztus 25-én, kedden déltájban elindultak. Út közben többször is helyet cseréltek a volán mögött, eleinte kétóránként, később – főleg éjszaka – sűrűbben, hogy elkerüljék a kimerültségből adódó kilengéseket. A lényeg ugyanis az egyenletes sebességű haladás volt, hiszen így fogyasztja a legkevesebb minden jármű.

Rekordot futott a legnagyobb Škoda 8

A feladat nem az volt, hogy gyorsan megérkezzenek, hanem hogy minél messzebb jussanak, ezért aztán nem voltak csalódottak, hogy csak másnap reggelre érték el Hollandiát. Amszterdam magasságában már ünnepeltek: itt 850 kilométernél tartottak, az akkumulátor azonban még bírta. Az utazásnak végül a tengerparton, Zandvoortnál ért véget.

a videó a hirdetés után indul

A duó 936 kilométert tett meg, 44,7 százalékkal szárnyalva túl a hivatalos hatótávolsági értéket. A kísérlet során 9,3 kWh/100 km átlagos energia-felhasználással haladt az egy darab  210 kilowatt (286 LE) csúcsteljesítményű villanymotorral szerelt, nagy Škoda.

Rekordot futott a legnagyobb Škoda 9

Az „egy tankolással (töltéssel) minél messzebbre…” népszerű rekord-téma, legutóbb a Nissan hatótávolság-növelős villanyautója ért el különleges eredményt: