Nem tudjuk, miért gondolta jó ötletnek, hogy 200 km/órás sebességig gyorsuljon Ladájával egy ismeretlen sofőr valahol Oroszországban. Talán a teljesen üres autópálya, vagy a magamutogatási vágy, illetve ezek együttesen játszottak közre.
A kormány alapján önmagában nem felismerhető, de már egyértelműen újabb modellt azonban vélhetően nem erre tervezték. A leggyorsabb szériagyártású Lada, a 2016-ban bemutatott Kalina NFR is csak 203 km/órás végsebességre volt képes az 1,6 literes szívó benzinessel az orrában, 136 lóerős teljesítménnyel és 154 Nm csúcsnyomatékkal.
Jó eséllyel borítékolható volt tehát az eredmény, de abból is a legfájdalmasabb jött: a felforrósodó hűtővíz a legkisebb ellenállást keresve az utastérbe, azon belül is a sofőr lábtere irányába talált utat. Először csak a gőz csapott fel, de ekkor már ordított a sofőr, ahogy az alábbi felvételen is látható:
Hogy milyen érzés, amikor menet közben leforrázza az embert a saját autója, azt korábban a Vezess egyik olvasója mesélte el nekünk:



