Ha nincs róla videó és beszámoló, ezt a történetet el sem hinnénk. A kolumbiai Guadalajara de Buga belvárosában augusztus 30-án egy motoros nagy sebességgel érkezett egy kereszteződéshez, ahol éppen egy autóbusz haladt keresztbe.
A környék térfigyelő kamerája rögzítette, ahogy egy másik motoros még megáll a kereszteződés előtt, a mögötte érkező férfi azonban gyakorlatilag változatlan tempóval tovább halad. A baleset Buga központjában történt.
A lehető legjobb helyen volt nyitva az ajtó
A történet ezen a ponton vesz egészen szürreális fordulatot. A busz egyik ajtaja ugyanis nyitva volt, a motoros pedig az ütközés után éppen ezen a nyíláson keresztül repült be az utastérbe.
A jármű belső kamerája még látványosabban mutatja az esetet: egyik pillanatban minden nyugodt, a következőben pedig szó szerint berepül egy ember az ajtón, majd az ülések között köt ki. A buszon ekkor a beszámolók szerint mindössze egy utas tartózkodott, aki szerencsére nem sérült meg. És szerencsére vannak olyan motorosok is, akikre érdemes felnézni.
Mauricio Pereira, Buga közlekedési titkára a Noticias Caracolnak azt nyilatkozta, hogy a hatóságok később a környék egészségügyi intézményeiben is keresték a motorost, de nem találták, és tudomásuk szerint nem jelentkezett orvosi ellátásra.
A helyi hatóság előzetes feltételezése szerint a motoros nem tartotta be a közlekedési lámpa piros jelzését. A felvételeken az is látható, hogy bukósisak nélkül közlekedett. A pontos körülményeket ugyanakkor tovább vizsgálják.


