Az RM Sotheby’s aukciós ház augusztus derekán, a kaliforniai Monterey-ben megrendezett, jótékonysági árverésén kerek 40 millió dollárt fizettek a Ferrari Luce „nullás alvázszámú”, azaz legelső sorozatgyártású példányáért, amelyet ráadásul teljesen egyedi kivitelben készítettek el Maranellóban.

Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 1
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 2
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 3
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 4
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 5
13 fotó

A szerencsés vevő egy 87 éves milliárdos, Herbert Wertheim volt, aki szemorvosként tett szert jelentős – a becslések szerint 4,8 milliárd dollárt, azaz 1500 milliárd forintot kitevő – vagyonára. Wertheim régóta jótékonykodik, eddig összesen mintegy 200 millió dollárt fordított ilyen célokra.

Korábban is vett már részt jótékony célú autós árveréseken, 2025-ben (szintén Monterey-ben) például ő fizetett 26 millió dollárt az egyedi kivitelű Ferrari Daytona SP3-ért (ami nem a legelső, hanem az utolsó utáni példánya volt a szériának), ami akkor a legdrágábban elárverezett új Ferrarinak számított – ez a rekord most megdőlt.

Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 6
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 7
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 8
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 9
Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 10
6 fotó

40 millió dollár rengeteg pénzt, forintba átszámolva 12,6 milliárd, de most úgy tűnik, ennél sokkal olcsóbban jutott hozzá az autóhoz a nyugdíjas orvos: az USA adóügyi szabályozása ugyanis ilyen jótékonysági kiadások esetében lehetővé teszi, hogy a kifizetett összeg jelentős részét leírja jövedelemadójából.

A levonás pontos összegét bonyolult számításokkal állapítják meg, Wertheim esetében vagyona és az adomány mértéke alapján akár 13 millió dollárt, négymilliárd forintot meghaladó jóváírásban is részesülhet.

Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 11

Ferrari Luce Tailor Made „00” alvázszám

Hogy ez valóban így van-e, sem az adóhatóság, sem a vevő nem erősítette meg a hírt közzétevő Fortune magazinnak.

A Ferrari Luce az olasz sportautómárka első tisztán elektromos modellje. A két tengelyt hajtó villanymotorpáros kombinált csúcsteljesítménye 1050 lóerő, az autó 2,5 mp alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége 310 km/óra, a 122 kWh-s akkumulátor egy feltöltésével akár 530 kilométer tehető meg.

Egy vagyont spórolhat a rekordáron eladott Ferrari vevője 12

Ferrari Luce Tailor Made „00” alvázszám

Bármilyen exkluzív a Ferrari Luce, a Vezess már ült benne, benyomásainkról az alábbi cikkben olvashatsz: