Első ránézésre legfeljebb bosszantó vandalizmusnak tűnik: reggel az ember lesétál az autójához, a Volkswagen elejéről pedig hiányzik a márkajelzés. Csakhogy bizonyos VW-modelleknél az embléma mögött jóval értékesebb alkatrész lapul.

Ott található az autó előre néző radarszenzora, amely több vezetéstámogató rendszernek, például az adaptív tempomatnak és az ütközésgátló működésének is fontos eleme. A lopás után tehát nemcsak egy VW-jelet kell visszapattintani a hűtőrácsra: új radar, beszerelés, telepítés és kalibrálás is szükséges lehet.

A The Times beszámolója szerint Délkelet-Londonban legalább 70 hasonló eset történhetett egyetlen, néhány napos júliusi lopássorozatban.

Az egyik károsult Tiguanját térfigyelő kamera is látta. A felvételek szerint két ember érkezett bérelhető Lime kerékpárokkal, majd kevesebb mint öt másodperc alatt megszabadították az autót az emblémától és a mögötte lévő alkatrésztől.

Ennyi idő alatt közel 2000 fontos, vagyis mintegy 850 ezer forintos kárt tudtak okozni.

Tervezett akció lehetett

A környéken élők szerint a lopásokat akár előre is megtervezhették. Többen drónt láttak vagy hallottak az érintett utcákban a bűncselekményeket megelőző napokban, és az egyik károsult szerint a rendőrök is felvetették, hogy így mérhették fel előre az autók helyét. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy valóban drónnal választották volna ki a célpontokat.

A történet legfájóbb része a javítás ára. Egy korábbi károsultnak körülbelül 1500 fontot, mai árfolyamon nagyjából 640 ezer forintot mondtak a komplett javításra, míg az újabb eseteknél már közel 2000 fontos, azaz 850 ezer forint körüli számláról is beszámoltak.

A Volkswagen Nagy-Britanniában már segítséget is nyújt egyes károsultaknak. A friss londoni esetek kapcsán 70 százalék körüli hozzájárulásról is szó esett, de a gyártó hangsúlyozta, hogy ez nem automatikusan járó, fix kedvezmény, hanem az eseteket külön vizsgálják meg.

A kár nagy, a lopott alkatrész értéke viszont alacsony

Van a történetben egy különösen abszurd fordulat. A radar nem olyan alkatrész, amelyet egyszerűen át lehet pattintani egy másik Volkswagenbe.

Az Autocarnak nyilatkozó szakértők szerint az egységet elektronikusan hozzá kell rendelni az autóhoz, majd pontosan kalibrálni kell. A Volkswagen korábban azt is közölte, hogy a rendőrségen bejelentett, azonosítható ellopott egység letiltható, így másik autóban használhatatlanná válhat. Vagyis a lopott radar értéke messze nem olyan egyértelmű, mint azt a javítás horribilis költsége alapján gondolnánk.

 Nem minden évjárat és kivitel épül azonban ugyanígy: a Volkswagen szerint az újonnan bemutatott modellek egy részénél már különválasztották a radarszenzort a márkajelzéstől, és más helyre építik be. A gyártó ugyanakkor nem mondta ki, hogy a változtatás közvetlenül a lopások miatt történt, viszont logikus, nem csak a lopás, de az esetleges koccanások, kisebb balesetek miatt is.