A Nissan újítása elvileg nem a megfigyelésről, hanem a segítségről szól: azt próbálják elérni, hogy húsz év múlva is működjön a derekuk.
A Nissan amerikai, Mississippi állambeli Canton gyárában mesterséges intelligenciával működő kamerarendszert vetettek be, amely elemzi a szerelősoron dolgozó emberek mozgását. A kamerák és a hozzájuk kapcsolódó szoftver többek között azt vizsgálják, milyen szögben állnak a dolgozók ízületei, mennyire hajolnak előre, meddig tartanak ki egy-egy kényelmetlen testhelyzetet, illetve milyen mozdulatsorral végzik el a rájuk bízott feladatot.
Arany ciklus
A rendszer számára minden gyártási művelethez tartozik egyfajta ideális forgatókönyv. A Nissan ezt „golden cycle”-nek, vagyis arany ciklusnak nevezi.

Ez nemcsak azt határozza meg, milyen sorrendben kell beszerelni az alkatrészeket és mennyi idő alatt célszerű elvégezni a feladatot, hanem azt is, hogyan mozogjon közben a dolgozó. Az AI ehhez hasonlítja a tényleges mozdulatokat.
Ha azt érzékeli, hogy valaki rendszeresen túlságosan mélyre hajol, túl sokáig tart egy egészségtelen testhelyzetet, vagy olyan módon csavarja a testét, amely hosszabb távon sérülést okozhat, jelzést ad.
Ezután már emberek döntik el, mi legyen a megoldás.
Elképzelhető, hogy a munkatársnak mutatnak egy kevésbé megterhelő mozdulatsort, más feladatra osztják be, de az is kiderülhet, hogy nem a dolgozóval van baj, hanem magát a munkaállomást tervezték rosszul. Ilyenkor annak átalakítása lehet a helyes megoldás.

Eredetileg nem is erre találták ki
Érdekes módon a Nissan kezdetben nem elsősorban munkavédelmi rendszerként kezdte vizsgálni a technológiát. Az elsődleges cél az új alkalmazottak képzésének gyorsítása és a gyártási folyamat hatékonyabbá tétele volt.
A vállalat szerint az AI-alapú megoldás eddig hozzávetőleg 34 millió dollárnyi, vagyis nagyságrendileg több mint tízmilliárd forintnyi egészségügyi és munkabiztonsági megtakarításhoz járult hozzá a cantoni üzemben. A Nissan nem állítja, hogy ezt a teljes összeget kizárólag a kamerák használata hozta, hanem azt, hogy a technológia hozzájárult az elért megtakarításhoz.
Van egy másik előnye is. Az amerikai autógyárakban sok olyan munkatárs közelít a nyugdíjhoz, aki húsz-harminc évnyi gyártási tapasztalatot visz magával. A Nissan szerint az ilyen tudást nem lehet egyik napról a másikra pótolni, ezért az optimális munkafolyamatok pontos dokumentálásában és az új emberek betanításában is használható az AI.

Először mindenki gyanakodott
Egy autógyárban felszerelt, dolgozókat figyelő AI-kamera hallatán azért nem feltétlenül az jut először az ember eszébe, hogy milyen remek munkavédelmi fejlesztés.
Különösen most, amikor az autógyártók dollármilliárdokat költenek automatizálásra és robotokra, a Nissan pedig közben saját költségcsökkentési programja keretében munkahelyeket és gyártókapacitást is leépít.
Victor Taylor, a Nissan amerikai gyártásért felelős vezetője ezért külön hangsúlyozta a Business Insidernek, hogy ennél a rendszernél nem munkahelyek megszüntetéséről van szó. A Nissan állítása szerint a dolgozókat már a fejlesztés korai szakaszában bevonták, és a kezdeti bizalmatlanság is enyhült, amikor láthatóvá vált, hogy a rendszer nyomán munkahelyeket, szerszámokat és munkafolyamatokat is átterveznek.


