Andrea Kimi Antonellit a Forma-1-es Minardi-csapat alapítójának, Giancarlo Minardinak a fia, Giovanni Minardi menedzselte egészen addig, míg a pilóta el nem jutott az F1-ig. A bajnoki listavezető állítólag egyoldalúan felbontotta szerződésüket, ezért a menedzser tavaly beperelte a bolognai bíróságon a Mercedes-versenyzőt.
Minardi célja némi kártérítés kieszközölése lehet, ami szép kis summa annak fényében, hogy mindössze második F1-es évében hova eljutott már Antonelli. Az összeg egyébként nem tisztázott, de euróban hat számjegyű összeg lehet – ez forintban 36 és 360 millió forint között mozoghat. A felek álláspontja azonban egyelőre nem közeledik egymáshoz, írja a grandprix.com olasz lapokra hivatkozva.
A menedzser az egyike volt az elsőknek, akik felfedezték, milyen potenciál rejtőzhet Antonelliben. Az olaszt először a „nemzeti csapathoz”, a Ferrarihoz ajánlották be, de végül a Mercedes juniorprogramjában nevelkedett, pallérozódott.
Az ügyben egyébként tanúként beidézik a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot, valamint a pilótaneveldét korábban vezető, de a hírek szerint már a Red Bullhoz tartó Gwen Lagrue-t is.



