40 éves a Forma-1 magyar helyszíne, a Hungaroring, és kisebbfajta csoda, hogy megszakítás nélkül visszajár ide a mezőny. Csak azt sajnálhatjuk kicsit, hogy eddig nem sok versenyhétvégén szoríthattunk olyan pilótának, aki a piros-fehér-zöld színeket képviseli…

…ez azonban hatalmas tévedés!

Tény, hogy csúcskategóriás versenygépet csak két magyar, és egy magyar kötődésű pilóta vezetett a mogyoródi dombok között, de ha a teljes versenyhétvégéket nézzük, akkor egy csokorra való versenyzőt össze lehet szedni.

Kesjár Csaba

Szinte egy időben azzal, hogy a Forma-1 megvetette Magyarországon a lábát, a hazai formaautós szcénából kitört Kesjár Csaba. 1986-ban már nemzetközi sikerei is voltak, az osztrák Formula Ford után 1987-ben jöhetett az NSZK F3-as bajnoksága.

Egy igencsak belerázódós szezon volt ez, Kesjárt leginkább a középmezőny elejében lehetett megtalálni, ennek ellenére a média gyakorlatilag úgy beszélt róla, mint a pilóta, aki a Forma-1-es mezőnybe be fog jutni. Nem kis nyomás lehetett ez.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 1

Kesjár Csaba (Kép: Fortepan / Szalay Béla)

Az elvárások ilyen magasra emelésének is volt talán köszönhető, hogy – legalábbis a nyomtatott sajtóban – alig esett szó arról a hétvége során, hogy Kesjár aktív szerepet kap az F1-hétvégén. Nem ismert, hogy mikor derült ki, de a jelek szerint talán csak a pénteki edzésnapon vált biztossá, hogy a magyar versenyző a Zakspeed versenygépével három kört megtehet a Forma-1-es futam leintése után. Ennek ellenére csak pár mondatot kapott a több bekezdéses pénteki beszámolók végén az üléspróba, meg a vasárnap délutáni magyaros program.

És mi történt azután, hogy Kesjár körözött? A magyar sajtóban nem sok minden. Ahogy böngésztük az Arcanum Újságokat, az volt az érzésünk, hogy kicsit mintha természetesnek vette volna ezt mindenki, egyfajta kötelező lépésnek az F1 felé. „Életemben először ültem Forma-1-es versenyautóban. Nem hittem, hogy megvalósul a nagy álom, s a magyar közönség előtt mutatkozhatok be egy ilyen nagy teljesítményű autóval. Kissé tartottam a nagy sebességtől, de utóbb kiderült, félelmem alaptalannak bizonyult. Szenzációs, szavakba foglalhatatlan érzés. Nagyon boldog vagyok, külön köszönet a Zakspeed vezetőinek, hogy segítettek.” – Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

A végső álom aztán nem valósult meg, Kesjár Csaba 1988-ban elhunyt egy F3-as edzésbalesetben.

Baumgartner Zsolt

A debreceni születésű pilóta már tényleg eljutott a Forma-1-ig. A formaautós lépcsőfokok mászása jól ment neki, 2001-ben már az F3000-ben találta magát, közvetlenül a Forma-1 alatt. 2002-re a széria egyik legjobb csapatához igazolt, és ugyan az eredmények nem nagyon jöttek, de Eddie Jordan így is leigazolta Baumgartnert a Jordanhez. Első F1-es tesztjére még ebben az évben sor került.

2003 már egy picivel jobban alakult az F3000-ben, de a végén ez nem számított, mert a Magyar Nagydíj pénteki napján a csapat állandó versenyzője, Ralph Firman megsérült, amikor leszakadt a Jordan hátsó szárnya. Baumgartnert ugrasztották a helyére, aki hazai pályán debütált versenyhétvégén az F1-ben.

Tervben volt, hogy a magyar versenyző 2004-re is marad, ám a szponzori megállapodásokat nem sikerült tető alá hozni a sárga alakulatnál. Átnyergelt hát a mezőny legkisebb csapatához, a Minardihoz, ahol aztán megszerezte az első magyar Forma-1-es pontot is.

Baumgartner az első Magyar Nagydíján kiesett műszaki hiba miatt, 2004-ben pedig öt körös hátránnyal lett 15., utolsó a célba érők között.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 2

Baumgartner Zsolt (Kép: Robert Cianflone/Getty Images)

Hanóch Nísszání

Listánkra feltettük az izraeli, de Magyarországon élő üzletembert is, aki 2005-ben, gyakorlatilag a 42. születésnapjára vett magának egy szabadedzést a Minardinál. Nísszání nagyon kínos produkciót nyújtott: csigalassú volt, a vetélytársak panaszkodtak rá, ő maga meg az autóra, hogy annak túl sok a leszorítóereje – bizony, ezt mondta!

Első és utolsó F1-es edzését végül a sóderágyban fejezte be Nísszání, aki nem szállt ki az autóból, hanem azzal együtt emelte ki a daru a kavicsból és vitte biztonságos helyre. A pilóta állítólag azért maradt a kocsiban, mert elfelejtette, hogy a kormányt ki kell venni a helyéről, és úgy tud kiszállni.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 3

Hanóch Nísszání (Kép: Vladimir Rys/Bongarts/Getty Images)

Akiknek a Forma-1 kapujában szurkolhattunk

Forma-1-es hétvégére nem csak a Forma-1 miatt érdemes járni, számos betétfutamot is rendeznek. Ezek ráadásul igen nevesek: a formaautós szériák legjobbjait az F1-es csapatok mindig is testközelből figyelték, ha már úgyis egy helyen és időben versenyeznek.

Az F1-es nevelőszériákig eljutó magyarokból ugyani több volt, mint F1-es pilótából, de azért ez a lista sem mondható túl bőségesnek. Ráadásul van is átfedés Baumgartner révén, aki az F3000-ben, az F1 akkori első számú nevelőszériájában 2001-ben és 2002-ben is indult a Hungaroringen. Második indulásakor hetedik lett a 20 fős mezőnyben.

Ezt követően 2011-ig kellett várni egy újabb magyar színre lépéséig. Kiss Pál Tamás a GP3-ban, a mai Forma-3-nak megfeleltethető szériában vitézkedett két éven keresztül. Év végi 16. és 12. helyezései ugyan nem voltak erősek, de első évében még futamot is nyert – igaz, nem nálunk. A Hungaroringen két 10. hely jelentette a csúcsot, bár úgy, hogy 2012-ben volt egy 3. helye is, a pályán, viszont megbüntették.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 4

Kiss Pál Tamás (Kép: Daniel Kalisz/Formula Motorsport Limited via Getty Images)

Néhány évvel ezelőtt szinte a semmiből bukkant fel Tóth László neve, aki két szezont a Forma-3-ban teljesített 2021-ben és 2022-ben. A szezonokat pont nélkül zárta, legjobb magyarországi eredménye egy 23. helyezés volt.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 5

Tóth László (Kép: Alex Pantling – Formula 1/Formula Motorsport Limited via Getty Images)

A kevés figyelmet kapó széria, ahol szinte hemzsegtek a magyarok

A formaautózás világán túl is van élet a Forma-1-es versenyhétvégéken. Ez napjainkban a Porsche Szuperkupát jelenti, mely gyakorlatilag az utolsó felvonás akcióból a vasárnapi Forma-1-es futam előtt. Erről nem sokan tudnak, idén már tévében sem közvetítik a kupás Porsche 911-esek futamait.

Az 1993 óta futó szériában gyakoriak a vendégpilóták, akiknek sokszor maga a Porsche biztosít lehetőséget egy-egy beugrásra, kiválasztva egy ismertebb arcot az adott versenyhelyszínről. A 2001-ig visszatekinthető archívum szerint így fordult meg a mezőnyben Zengő Zoltán (2001), Barta Attila (2002), Wéber Gábor (2003), Talmácsi Gábor (2004), Szabó Gergő (2004), Palik László (2005), Kiss Norbi (2007) és Walter Csaba (2010).

Rajtuk kívül voltak olyanok, akik teljes szezont teljesítettek a Szuperkupában. Ebben a magyar BOVI Motorsport volt Rácz István és Bódis Kálmán támasza az ezredforduló utáni években. A hazai autós gyorsasági élet akkortájt vitézkedő Lekeny György 2016-ban és 2018-ban képviselte a magyar színeket, míg Vincze Ádám 2019-ben.

Nem csak Baumgartner: magyar pilóták a Hungaroring F1-programjában 6

A Porsche Szuperkupa a Hungaroringen 2014-ben (Kép: Hoch Zwei/Corbis via Getty Images)

Van még valaki?

Vannak, bizonyára még sokkal többen. Sajnos azonban nincs az az adatbázis, mely megmondja azt, hogy például kik álltak rajthoz az első Forma-1-es futamok BBK, vagyis Béke és Barátság-kupa betétfutamán. Említhetjük viszont a 2003-as és 2004-es évet, amikor a magyar Renault Clio-kupa futama is bekerült a hétvégi F1-es menetrendbe, melynek mezőnye csak magyarokból állt.